Csoóri sándor: Védőoltás. A magyar irodalomról az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig (Budapest, 2011)
Nemzedéktársak
Egyszerűbben szólva: az évtizeddel előbbi Csanádi-versekből akkor meghitten és kissé megfakulva a múltam köszönt rám. Nyersebben fogalmazva: netán valamiféle maradiság? Nem! Nem! Maradi az, ami silány, ami erőtlen. És Csanádi Imre verseiben épp az volt a legfeltűnőbb, hogy költőileg és formailag milyen érettek. A csodagyermeknek számító József Attila tizenhét évesen a Szépség koldusában ír olyan csiszolt, teljes értékű verseket, mint a tizennyolc éves Csanádi. A különbség csak a szemléletükben mutatkozik meg feltűnően. József Attila Juhász Gyulán, Kosztolányin nevelkedve, sőt részben Adyn is, a modem költészet irányába fordul stílusával, képzeletével, tárgyiasított világával egyaránt, Csanádi pedig a klasszikusainkhoz. Azokhoz a 18. és a 19. századi költőinkhez, akik a görög és a latin klasszicizmust magyarrá tették. Vajon miért ez a látványos hátrafordulás? Dacból? Alkati adottságból? A mesterségbeli tudás megszerzésének iskolás ösztöneiből? Vagy a paraszti származás nehézkes sugallatából? A válasz nem könnyű. Annyi bizonyos, hogy a Nyugat második nemzedékének a költői a harmincas évek végére s a negyvenes évek elejére kezdenek fölnőni az elsőhöz. Eredetiségben, újításban, messziről fölismerhető világteremtésben. Mindenekelőtt József Attilát említhetjük, Illyés Gyulát, Szabó Lőrincet, Aprily Lajost és az úgynevezett népi irodalom két olyan karakteres költőjét, mint amilyen Erdélyi József és Sinka István. Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy a költészetben ekkortájt minden hely foglalt. Minden lírai táj, minden nevezetes magaslat. Ilyen végletes mondatot csak akkor ír le az ember, ha érzi fedezetét. Én Weöres Sándor Harmadik nemzedék című versében találtam meg ezt a fedezetet. Hát fölvonul a teljes nemzedék, rájuk tekint a sas-szemű bíráló és az eredmény - áj váj! — mily siralmas „ Miféle csöndes generáció ez? ehhez képest az aggok menhelye vad táncmulatság és csendháborítás - Szegény fiókák még annyit se tudnak, hogy egy költőnek rosszalkodni illik, sok újat hozni, mit ne értsenek, Petőfi és Ady is így csinálta, itt ez szabály, s a szabály az szabály. De hajh, ezek formával bíbelődnek, a múltat bálványozzák és az élő 409