Domokos Mátyás: Az olvasó fényűzése. Esszék, tanulmányok fél évszázad terméséből. 1. A rontás ellen - Magyar esszék (Budapest, 2007)
A rontás ellen - Leltárhiány
tréfás kijelentését látszik igazolni: „A valamirevaló író akkor is veszélyes, ha a hatalommal tart.” 9 És lehetetlen említés nélkül hagyni, legalább egy bővített mondat erejéig, hogy a hallgató írókkal együtt a magyar irodalom klasszikusait is részleges vagy teljes hallgatásra ítélték. Nemcsak Kemény Zsigmondot vagy Babitsot és Kosztolányi Dezsőt. József Attilát például kiadták, de - „József Attila... verseinek egy része a szörnyű és kiúttalan [kiemelés az eredetiben] pusztulást tükrözi ... Nem véletlen, hogy a felszabadulás után a jobboldal, a reakció költőinél is (rajtuk a sor a »pusztulásban«) gyakran lehet József Attila-szerű formai hatásokat felfedezni.” „A Nyugat számaiban elvétve más hangok és más tendenciák is felbukkantak ugyan, de a folyóirat a maga egészében mégiscsak az imperializmus hanyatló és mérgező álkultúrájának s magyar utánzóinak volt ekkor elsősorban a lerakodóhelye. S ez a dolgozó nép törekvéseitől elszakadt, dekadens, kozmopolita irodalmi mocsár tetszelgett a Horthy-fasizmus éveiben a »haladó«, az »ellenzéki« irodalom szerepében... József Attila életműve sem olyan, amely a maga egészében töréseivel együtt, s főképpen pedig egymagában, a magyar proletárirodalom bázisa lehetett volna.”1 2 A koronát minden e Révai József tette föl az MDP II. kongreszszusán 1951. február 26-án: „Zavarná fejlődésünket, ha nem viszonyulnánk kritikusan a magyar kultúra olyan óriásaihoz, mint Bartók Béla, Ady Endre, Derkovits Gyula - és ide kell bizonyos fokig sorolni még József Attila műveinek egy részét is...” 1 Horváth Márton : Megjegyzések népi demokratikus irodalmunk kialakulásához. Csillag, 1950. január. 2 Király István: Népi demokráciánk irodalma. Irodalomtörténeti Közlemények, 1950. 2. 157