Domokos Mátyás - Lakatos András (szerk.): Konok idő. Fodor András emlékezete - Emlékezet (Budapest, 2003)
Az ezredik este
irodalmi kiadó igazgatója egyik napról a másikra beszünteti a köszönést valamelyik írónak, ha egy költőnö háziasszonyként különlegesen kedves egy szerkesztőhöz, ha X szembe dicséri Y verseit, de Z szerint nem ez a véleménye, ha egy már többször lektorált kötetet még újabb lektornak adnak ki, ha egy politikus a tényekkel szemben kijelenti, hogy József Attilát nem zárták ki a pártból, ha egy főszerkesztő szigorúan elvi alapú és rendíthetetlen értékítéletei hirtelen megváltoznak, ha két dunántúli költő életében először találkozik és három szó után egy életre szóló barátságot köt, ha egy forgatókönyvírótól megtagadják az útlevelet, ha a kiadás alatt lévő versesköteteket „fölkérik”, ha valaki egyszerre csak szokatlanul durva kritikát ír valaki ellen. S most már azt is látjuk, hogy ebben a közegben nincs felesleges történés, itt is minden életrehalálra megy. * Fodor naplója széltében-hosszában meghaladja egy rövid vagy akár egy közepes hosszúságú ismertetés lehetőségeit. Mindig lesz benne valami, ami fontos, és ami mégsem fért bele az ismertetésbe. Mégis, miután egy bizonyos módon körbejártuk tartalmát, kijelenthetjük: a számtalan - önmagában is érdekes - tényből, eseményből, tartalmi rétegből, a minden ponton mélyebb összefüggéseket sejtető pillanatokból az újabb magyar irodalomnak olyan képe tárul itt elénk, amilyen más művekből nemigen. Az irodalomtörténetek által nyújtott állókép helyett, a szokványos, izolált íróparcellák és fogalomkoporsók helyett magát a keletkező irodalmat (vagy legalábbis annak egy nem jelentéktelen darabját) látjuk, az irodalmat, amint születik, amint történik, s benne egy költőt, a szerzőt, amint költői mivoltában maga is éppen megszületik, létrejön, vagy pontosabban: létrehozza önmagát. Ennek a történő irodalomnak és benne a költői önteremtésnek a képe adja Fodor naplójának sajátos jellegét, kifejezését, alapvető újdonságát. Annak bemutatása, hogy mit jelentett az 50-es és a 60-as években az irodalmi élet és benne a napról napra való birkózás egy irodalmi célért. Ez telíti újabb jelentésekkel a napló minden kisebb-nagyobb részletét, sok más egyéb között Fodor és Fülep barátságát és a Fülep-beszélgetéseket. Ezen az alapon látjuk, hogy Fodor hétről hétre, hónapról hónapra szállított élményei, az irodalom még párolgó tényei Fülep számára az élet belátható tartományának milyen hatalmas kiterjesztését jelentették. Fodor számára viszont a Fülep-beszélgetések a felettes én milyen pompás kitágítását, az érdekek feszítette köznapi gondolkodás mindenütt folytonos, mindenütt magába szívó világából a humanista értékek és az igazság uralma alatt álló gondolkodás világába való micsoda ünnepi átlépést. Nem hiszem, hogy bárki, aki az 50-es és a 60-as évek magyar irodalmát, magyar kultúráját kutatja, a történő irodalomnak ezt a Fodor rajzolta képét negligálhatná vagy megkerülhetné. Végül: van még Fodor könyvének egy érzékenyebb vonatkozása, amiről szót kell ejtenünk. Egyesek azt állíthatják, hogy ennek a régóta legendává vált és a ritka beavatottak számára egy-egy részletében már korábban ismert naplónak a közlése, s benne a hajdanában bizalmasnak, múlandónak, elfelejtendőnek szánt, az esetek többségében egy bizonyos személynek címzett vallomások, nyilatkozatok, véleménynyilvánítások 198