Ferencz Győző (szerk.): Légy ellenállás. In memoriam Babits Mihály - In memoriam (Budapest, 2008)
Makacsa csontod a virág alatt
Mellékesen és pirulva említem, mint idevágót a József Attilaesetet. Pirulva, mert mindenkinek ismernie kéne a tényeket, ezzel szemben évtizedeken át iskolákban tanították a tények ellenkezőjét. Tehát: bár Babits korántsem becsülte annyira József Attilát, mint az utókor, nem ő támadta az ifjú költőt, hanem fordítva; az ügy nem politikai volt, hanem irodalmi-értékrendi; Babits nem „állt bosszút” a fiatal költőn, hanem - később, engesztelő-megbánó gesztusait tudomásul véve - verseit közölte, kétszer Baumgarten-jutalmat is adott neki. Ennyivel meg is elégedhetünk, elvégre az irodalomtörténeti szakma már tisztázta az eseményeket. Pusztán azért idézem fel az ügyet, mert a bűnbakkeresés jellegzetes példája. Hiszen ha Babits rosszabb a fasisztánál, miért is ne lehetne megtenni szegény József Attila egyszemélyes kivégzőosztagává? Világossá kell tennem itt valamit: nem csak Babitsot szeretem a magyar irodalomban. Ha őt is akarom, a lehető teljességet akarom, a magyar irodalom, sőt a világirodalom egészét. Amikor egyet (és nem egyet) kizárunk vitathatatlan, nagy értékeink közül, az egészet veszélyeztetjük; Babitsot óhajtva például Adyért is harcolunk, elvégre - mutatis mutandis - fordítva is megeshetnek a dolgok, esetleg öt kívánhatja kizárni valamely prekoncepció. Nem is beszélve arról, hogy ha Babitsot hamisítjuk, mindenkit-mindent hamisítunk, akit-amit összefüggéseiből kiszakítunk. Bejelentem tehát igényemet az egész, nagy irodalomra, minden porcikájára, nem engedem kicsavarni a kezemből az érték egy darabját sem; szükségem van az Ómagyar Mária-siralonna éppúgy, mint Petőfire vagy József Attilára, Homéroszra éppúgy, mint a most születőkre. Babitshoz fűződő viszonyomat, az eleve adott olvasói élményen túl, életemben elfoglalt hagiográfiai helyét, fontosságát bizonyára erősen befolyásolta szektás üldöztetése. Az, hogy mártírrá tették, halottként is megölték, felháborodással állította melléje az igazságérzet minimumával rendelkezőket. És volt itt még valami. Babits tudott valamit, amit Ady például nem tudott. Nagy lángolóink, Petőfi, Ady, meghalva bizonyos történelmi pillanatokban, nem juthattak el a tapasztalás olyan köréig, ami életemnek - életünknek - meghatározója volt; nem láthatták át vesztett háborúk utáni korsza349