Ferencz Győző (szerk.): Légy ellenállás. In memoriam Babits Mihály - In memoriam (Budapest, 2008)

Makacsa csontod a virág alatt

mondatba futó nagy periódusaival, versei mindig mértanian tiszta szerkezetével, s a szellemnek azzal az ajzott légkörével is, amely, akárhogy is, maga is súlyosan anyagszerű. Új írás, 1984. 3. sz. Várady Szabolcs Vers tiszta, kancsal rímekre és asszonáncra Irodalmi játékok kedvelői bizonyára eljátszottak már azzal is, hogy föladták egymásnak egy-egy vers rímeit. Jól ismert verset persze nem nehéz a rímeiből kitalálni, legfeljebb az a kérdés, kinek hány rím kell hozzá. Vegyük például ezt: „Rom - napja - orom - kopja”, kapásból rávágja mindenki: Szondi két apródja. A walesi bárdoknél talán egyetlen rímpár is megteszi: „lován - tartomány”. Nyilván jó néhány rím kapcsolja össze a szókészlet elemeit olyan módon, hogy önmagában is azonnal felidézi felhasználásának egyszeri alkalmát. Aranynál maradva: elképzelhetetlen, hogy mondjuk a „résnyi - és nyí”, „tolá - oláh” rímek előforduljanak a magyar költészetben a Szibinyáni Jankón, illetve a Harminc év múlván kívül, hacsak nem idézetként. De azért ha egyetlen rímpárról akarunk verset felismer­ni, könnyen becsapódunk. Vegyük ezt: „inog - jázminok”. Erre a mai versolvasók többsége alighanem így kiált fel: József Attila: Ha­zám! Hát persze. De mit citált volna a század eleji versbarát? Felte­hetően ezt: „A pálmás part inog, / Vadkaktuszok összehajolnak, / Sírnak a jázminok.” (Ady: Vörös szekér a tengeren.) Vagy vegyük ezt: „ráadás - áradás”. Megint csak József Attila jut eszünkbe: „Mert a mindenség ráadás csak, / az élet mint az áradás csap / a ha­lál partszegélyein / túl...” A sugallat olyan erős, hogy azt is feled­teti: a kérdéses szópár csak része a rímnek, az mintegy „túlcsap” rajta. Történetesen itt is visszahátrálhatunk Adyhoz: „És te vagy a 381

Next