Görömbei András: Csoóri Sándor. Monográfia (Budapest, 2010)
Elődök és társak: esztétikum, erkölcs, egyetemesség
Saint-John Perse - vagy másféle gondolati indokok alapján Malraux -, József Attila kihagyhatatlan a fölsorolásból. Mindenségélményének ugyanaz a gyökere, mint Picasso fétisélményének: formát adni a szellemeknek, hogy fegyverek lehessenek a kezünkben.”1 A részletesebben is kibontott Picasso-József Attila párhuzam e világképek tágasságát hangsúlyozza, a modernség és az ősi kultúrák együttes, egymást megvilágító jelenlétét mutatja ki, a teljes világot átalakító mágikus folyamat elemeit világítja meg mindkét művész alkotásaiban. József Attila a népi kultúrát a ráolvasásoktól, gyermekmondókáktól, a regösénekektől a Kalevalaig bejárta és sajátjává hasonította, miközben pontosan érzékelte és kifejezte a 20. század szorongató létélményét, a „világhiány”-t és a „semmi sodrá”-t is. Bartók és József Attila, illetve József Attila és a folklór kapcsolatát gazdagon föltárta már a szakirodalom, de ez utóbbival kapcsolatban éppen a világirodalom legkorszerűbb törekvéseivel való párhuzama maradt háttérben.2 József Attila népisége éppen ennek a tágasságnak, teljességnek a révén különbözik alapvetően a Petőfi szemléletétől. Petőfi a népköltészetnek csupán egy részét járhatta be, óriási területei, mélységei maradtak rejtve előtte. Ezeket a mélységeket és magasságokat József Attila vonta be a maga teljességre, mindenségre törő költői világképébe. József Attilának ezt a korszakos újítását azonban a kortársak nem vették észre, ezért nem kaphatott ez kellő súlyt a magyar költészet harmincas évekbeli alakulástörténetében. Az új népi líra kibontakozásakor az egyszerűség, természetesség lett a legfontosabb értékelő tényező. Ez a szemlélet fedte el a József Attila-i teljességigényt. „Erdélyi József ereje a legbiztosabb, de a háború utáni költészet formazűrzavarában a legnehezebben megközelíthető erőforrásban rejlik, az egyszerűségében”- kezdte Illyés Gyula A tárgyilagosság lírája című tanulmányát, majd azzal dicsérte Erdélyit, hogy céltudatos gazda „nem kísérletezik lótusszal 1 Csoóri Sándor: Tenger és diólevél. In: Cs. S: Tenger és diólevél II. 727. 2 Vő. N. Horváth Béla: „Egy, ki márványból rak falut... ". József Attila és a folklór. Szekszárd, Babits Kiadó, 1992. 258.1. 166