Görömbei András: Nagy Gáspár. Monográfia (Budapest, 2009)
A költői pályakezdés
A felelősség vállalásától való menekülés kap itt tízszeres nagyítást. A poroszlók képében pedig a mindenre kapható eszközemberek jelennek meg. A harmadik részben átfordul a dikció többes szám első személybe, s a két bibliai lator szólal meg: Mi latrok: jobbról balról várunk míg kilép az arc az arcból lesietünk a Golgotáról amennyit hallottunk láttunk abból... lehetnénk a tanítványok s úgy kezdenénk: „föltámadás a halálból" Vége a passiójátéknak, leveti a maszkját az, aki Krisztust játszotta, „kilép az arc az arcból”. A passiójáték értelme, hatása azonban megmarad, a latrokat játszó személyek számára Krisztus története mély értelmű, személyiségformáló erejű: a latrokat virtuálisan tanítvánnyá változtatja. Ez a megigazulás lehetne az ő feltámadásuk. A Tejfogak ciklusban, költészetének „prae-korszakában” Nagy Gáspár három költőt idéz elénk: Petőfit, József Attilát és Ratkó Józsefet. „Mindhármukat életveszélyes helyzetben, a koruk elleni tiltakozás koncentrált pillanatában mutatja fel, mintha a maga jövendő költői cselekvéseinek alapszituációját vázolná. Petőfit a segesvári piacról elsietőben, hazát keresve az igazi arcát megint csak eltüntető korban; József Attilát a sínek közül tekintve vissza a mába, az emlékét hamisan idéző „fájó pózok” közé; Ratkóét pedig abban a tipikus helyzetében, amelyben a nagykállói költő mindig is beszélt: „magasles és bunkerek közt” saját országában, ahol „a tisztesség fogra és torokra / a nép bolondokra, túlélőkre, öngyilkosokra / a haza hazátlanokra” hullott szét (Petőfi elsiet a segesvári piacról, József Attilához, Magasles és bunkerek közt)..”1 Ezek a megidézések, megszólítások önportrék is. Elődei sorsán keresztül önmaga helyze1 Jánosi Zoltán: „ítéletidőben, puszta-országban". Vázlat Nagy Gáspár közéleti lírájáról. In: J. Z.: Idő és ítélet. Felsőmagyarország. Miskolc, 2001. 201-202. 41