Hafner Zoltán (szerk.): Senkiföldjén. In memoriam Pilinszky János - In memoriam (Budapest, 2002)
Egy titok margójára
költészetén ugyanis kétségtelenül felismerhető József Attila befolyása - s ez a hatás nemcsak motívumaiban, hanem ennél mélyebben, a motívumok hasonló jelentésének, tehát a világlátásnak olyan mélységeiben érvényesül, mely a motivikus hasonlóságot már-már másodlagosnak láttatja velünk. Az azonban, hogy Pilinszky kései korszakára is hatott-e József Attila, távolról sem tekinthető bizonyosnak - és ha igen, a hatás természete jóval bonyolultabb az előzőnél. Megtörténhetett, hogy az elsőből kinövő második Pilinszky, ahogyan túllépett fiatalkori verseinek poétikai jellegén, túllépett poétikai ideáljain, így a József Attila-hatáson is - de ahogyan a poétikai lépés nem jelentette emberi ideáljainak elhagyását, úgy a József Attila iránti kötődés is megmaradt, csak komplexebbé, nehezebben kimutathatóvá alakult. A kétféle világlátás különbségei elmélyültek, mint ahogyan erre Pilinszky József Attiláról szóló egyik versében a „valami másnak” sejttetésével utal. Éppen ezért a József Attilához fűződő viszony tükörképe lehet Pilinszky belső átalakulásának, éppen e „mássá-levés” folyamatának is. A költői hatás kérdése így - és itt - tehát túlnő önmagán. Jelentőségének kulcsa József Attila korszak-meghatározó hatásában, és abban keresendő, hogy par excellence az ö lírája rejti magában annak a költői fordulatnak lehetőségét, mely későbben, sok-sok egyéb tényező hatására a Pilinszkyében valóra válhatott. Az a szakadék ugyanis, ami Pilinszky költészetének első és második periódusát elválasztja egymástól, nemcsak az ő költészetében, hanem az egész XX. századi magyar lírában a modern és a posztmodern közötti vízválasztónak tűnik. Kérdésünk lényege az, hogy amit a József Attila-i lírából, e lírai világképből Pilinszky magával hozott, vajon csak ennek a fordulópontnak eléréséig segítettee, vagy átemelődött a következő fázisba is? Az irodalmi hatás mind az irodalomtudománynak, mind a pszichológiának egyik legrejtélyesebb kérdése. Nyilvánvaló - mint azt már Gide is leírta az irodalmi hatásról szóló esszéjében -, hogy csakis annak a hatásnak befogadására vagyunk képesek, amelynek preformált ősképe már bennünk él. Ebben az esetben az idegen költő művének formateremtő élménye mint kristályosodási mag 199