Horváth Béla, N.: József Attila és kortársai. Tanulmányok, esszék, kritikák - Magyar esszék (Budapest, 2015)
"A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol"
anyagi léte, amivel különben az objektív idealizmus hibájába esnénk...”1 A dialektika fegyverének marxi értelmezése is ráillik a József Attila-szövegre és gondolkodásmódra: „Ésszerű alakjában a polgárság és tudálékos szószólói szemében a dialektika bosszantó és szörnyűséges, mert a fennálló rendnek pozitív megértése magában foglalja tagadásának, szükségszerű elpusztulásának megértését is: minden létrejött formát a mozgás folyamatában, tehát múlékony oldalról is tekint, semmi sem imponál neki, lényegében bíráló és forradalmi j ellegű.”2 Az Egyéniség és valóság értelmezése nemcsak a dialektikus gondolati akrobatika következtében válik nehézzé, hanem a sajátos filozófiai, gazdasági, történeti fogalomhasználata okán is. A költő ez időre beérett marxizmusa azt is eredményezi, hogy a Marxtól - vagy valamely interpretátorától - olvasott fogalmakat, összefüggéseket sajátos, egyéni szóhasználattal transzponálja. Az első tézis, A társadalom, a természet és az ember kapcsolatát fogalmazza meg, azaz az „anyagi létű természeti emberek” (a kifejezés minden szavával opponálja a nem anyagi, tehát szellemi és nem természeti, tehát teremtett emberi eredetet, azaz a következő mondatban néven is nevezett objektív idealizmust) és a természet viszonyát. Ez a termelési eszköz, amely „anyagi objektivációja annak a viszonynak, amely a társadalom mint természeti anyag s a társadalom mint természeti anyag alakítója között fennáll”.3 Marx a munkafolyamatról írja: „A munka, először is, ember és természet között végbemenő folyamat, oly folyamat, melyben az ember a természettel való anyagcseréjét saját ténykedésével közvetíti, szabályozza és vezeti. A természeti anyaggal ő maga mint természeti hatalom kerül szembe.”4 Ebben a gondolatban fejti ki Marx az ember testiségére vonatkozóan az anyagi természet átformálását, „társadalmasítását”, 1 József Attila Összes Művei III., 120. 2 A tőke, i. m. XVI. József Attila a kettőspontig húzta alá a mondatot. Tasi, i. m. 53. 3 József Attila Összes Művei III., 120. 4 Kari Marx, 1921. 102