Horváth Béla, N.: József Attila és kortársai. Tanulmányok, esszék, kritikák - Magyar esszék (Budapest, 2015)
József Attila és kortársai
Attila okkal vehette magára a „kis sakál” sértését, hisz valóban Ignotus köréhez tartozott, s ebben az időszakban már a Bartha Miklós Társaság tagja, tehát ekkor még egy alapvetően jobboldali szemléletű értelmiségi csoport baloldali elkötelezettségű képviselője. A Tárgyi kritikai tanulmány keletkezéstörténete jórészt ismert.1 József Attila személyes sértettsége, Németh László ugyancsak igaztalan kritikája2 éppúgy az okok között szerepelt, mint a Babits személyét s az általa képviselt Nyugatot illető irodalmi „közhangulat”. Nemcsak a József Attilának fórumot adó A Toll támadta Babitsot, hanem a másik oldalról Szabó Dezső is. S hogy a Tiszta szívvehől oly elismerően szóló, József Attila atyai barátjának számító Ignotus nevét Osvát halála után levették a lap fejlécéről, az József Attila liberális barátai körében csak a „nemzeti koncentráció” Móricz megfogalmazta programjának provokatív kinyilvánításaként volt értékelhető. Noha A Toll szerkesztősége némiképp elhatárolódott a kritikától, főleg annak módszere miatt, a konzervatív Babitsot, mint a Kisfaludy Akadémia tagját támadó írás nem lehetett ellenére. A cikk kiváltó okai között - mint a „literáris pör történetét” feltáró Basch Lóránt írja - az „irodalmi helyzet” mellett személyes tényezők is vannak3. A Babits holdudvarához hosszabb-rövidebb ideig tartozó fiatalok (Szabó Lőrinc, Németh László, Sárközi György) s majd „fogadott fia”, Illyés eltérő irodalmi alkatukkal vonzották a mestert. Babits talán nem érzékelte József Attilában a figyelemre méltó különbözőséget.4 A Tárgyi kritikai tanulmány művészetbölcselet és müvészetkritika, ami azonban nem szakítható ki abból az irodalomtörténeti kontextusból, amelyre vonatkozóan egyértelműen utal az Egy költőre. Babits Az írástudók árulása című nevezetes tanulmányban elhatárolódik a „modem írástudótól”, aki értelmezése szerint elárulja a 1 Tasi József, Babits, 1996. 87-129. 2 Németh László, 1987. 146-148. 3 Basch Lóránt, 1957. 3-4., 408M33. 4 Levendel Júlia, 1995. 4. 3-14. 22