Horváth Béla, N.: József Attila és kortársai. Tanulmányok, esszék, kritikák - Magyar esszék (Budapest, 2015)
József Attila és kortársai
datálja, amit azzal is igazol, hogy József Attila tőle tudakozódott a hazai viszonyok felől, hisz József Attila 1927 nyarán tér haza Párizsból. Kapcsolatuk barátsággá alakul. József Jolán a tréfás költői versenyeket is megörökíti: „Egyszer-egyszer felhozta magával Attila új barátját, Illyés Gyulát is. A két fiatal költő leült egy sarokba, összedugták a fejüket, mint az összeesküvők. Esténként néha velük mentem az Angol Kávéházba, itt írták verseiket. Emlékszem, milyen játékokat találtak ki. Egy papírlapra írtak fel rímeket szonettformában, a másiknak kellett a rímekhez megírni a verset.”1 József Jolán fel is sorolja e sajátos ihletésű műveket. Állításaiban nem mindig pontos visszaemlékezését a kor egy másik koronatanúja, Vágó Márta is hitelesíti. Ismeretségüket Párizsból keltezi, s Illyés már nem először járt náluk, amikor Komor Andrással, Ignotus Pállal József Attilát is magukkal hozták. A „második látogatás alkalmával” pedig lezajlott a megmérettetés. „Illyés az Orosz Annái olvasta fel, József Attila pedig a Tedd a kezed kezdetű versét. Illyés grafikonokkal ábrázolta a két verset. Előbb a maga hosszú, bonyolult szerkezetű, zsúfolt tartalmú versét úgy, hogy többször főitekért, ellipszisekben megrajzolt vonalat írt ujjával a levegőbe, ezután Attiláét egymás mellett három egyszerű hullámvonallal. Attila elpirult, és kissé zavartan rázta a fejét. Nem érezte kielégítőnek a jellemzést.”2 Egy másik meghatározó jelentőségű találkozásnál, Babits Illyéssel történt megismerkedésénél pedig József Attila volt a tanú, hisz Erdélyi József társaságában együtt keresték fel a nagy tekintélyű költőt. 1927-28-ban erős szálakkal kötött barátság tűzi össze a két fiatal, irodalmi körökben is lassanként a legtehetségesebbek és legjelesebbek között emlegetett költőt. Illyés Gyula majd 40 évvel későbbi visszaemlékezése a szellemi rokonságot is hangsúlyozza: „Kezdő író korunkban József Attilával »Szabadosok Társulása« címen alapítottunk félig tréfás, félig keserű, kétszemélyes pártot: Nem én 1 József Jolán, 1940. 243. 2 Vágó Márta, 1978. 42