Kiss Gy. Csaba: Hogy állunk a számvetéssel? Közéleti írások 1994-2015 - Magyar esszék (Budapest, 2015)
Itthon: Közép-Európában
követelései? A magyar nép önérzetén ejtett sebekről. Hiszen Kossuth-címert akart a nép, visszatérést a hagyományos nemzeti ünnepekhez, magyar szabású egyenruhát a honvédségnek. Az a Petőfi Sándor, akit manipulációra akartak használni, a forradalom egyik jelképe lett. A nándorfehérvári győzelem 500. évfordulója 1956-ra esett. A hagyomány fölelevenítését, a cenzúra enyhülését bel- és külpolitikai események egyaránt segítették. A szovjet párt XX. kongresszusa meglehetősen elbizonytalanította az „új osztály” elitjét; Titót, Jugoszlávia diktátorát ekkor már nem tartották „láncos kutyának”, inkább a kapcsolatot keresték vele. Tehát Belgrádot már nemcsak szitkozódva lehetett említeni. Nándorfehérvár pedig, a közös törökellenes harcok emléke akár segíthetett is a kapcsolatok rendezésében. így többé-kevésbé szabad jelzést kapott az évforduló megünneplése. Természetesen más kérdés, hogy miként akart és tudott élni ezzel a lehetőséggel a magyar szellemi élet. Nem egy kitűnő művészünk élt az alkalommal, és alkotásával a nemzeti tudatot erősítette. Tanulságos volna sorra venni, mi született az évfordulóra, itt csak néhány példával kívánom jelezni a törekvéseket. A jubileumra készült el Hunyadi János lovas szobra - Pátzay Pál alkotása -, amelyet Pécsett a város főterén állítottak fel. Júliusban az Irodalmi Újságban látott napvilágot Illyés Gyula Hunyadi keze című poémája (alcíme szerint: Kórus egy magas és egy mély hangra). A törökverő hős alakját megidézve történelmi bukásainkról is beszél a költő, ám Hunyadi szüntelenül harangozó keze az állhatatos hazafiság példája a versben. A mű zárlata egyértelműen optimista kicsengésű, már-már reformkori pátosszal ostorozza a passzivitást, cselekvő helytállásra szólítja fel a vers alanya a kortárs magyarokat. 61