Kodolányi Gyula: A szavak súlyáról. Esszék és beszélgetések 2012-2020 - Magyar esszék (2020, Budapest)
VI. Beszélgetések és interjúk
A költőnek ehhez még annyi feladat járul, hogy találja meg azokat a szavakat és hangzásokat az anyanyelve személyes dialektusában, amelyekkel mindezt emlékezetesen tudja megidézni. Úgyhogy a saját csillagképünk szellemek és barátok fényeiből áll össze, nem oldalakból és törzsasztalokból. Pilinszkynek így például Dosztojevszkij mellett Babitsból, József Attilából, Ferenczy Béniből, Németh Lászlóból, Törőcsik Mariból, a csend színházát megteremtő Robert Wilsonból, brit költőbarátjából, Ted Hughesból és mindenekelőtt a páratlan misztikus filozófus Simone Weilből. Az én csillagképemben nyilvánvalóan ott van Pilinszky, és a segítő szellemek sora, akik közül évtizedek óta ragyognak az én égboltomon olyanok, mint Plótinosz, Bach, Brueghel és a régi távol-keleti festők, Carl Gustav Jung, Hamvas Béla, Fülep Lajos. Élőkről nehezebb szólni, de az eltávozott baráti szellemek között itt ragyog ma is nekem Szabados György, a zenész és gondolkodó, James Hillman, az archetipikus pszichológia megalkotója és ezoterikus érzékenységével a San Franciscó-i költő, Robert Duncan. És a személyes sors ilyen ajándékai, nevesek és névtelenek közt, nekem családi örökségül került a konstellációmba Kodolányi János, Veress Sándor, a berni emigrációban élt zeneszerző és Illyés Gyula. Kérdésére visszatérve, az értékviták nem irodalmi körökben és szerkesztőségekben fognak megoldódni, hanem a világmentalitásban, a szellemben. Ezt látta világosan 1967-ben Pilinszky. Én a közeledő csőd morajait éreztem egyre erősebben dübörögni felénk az elmúlt tizenöt évben Amerikában tanítva személyesen, illetve itthonról, szerkesztői és írói antennáimon át. Nyilvánvaló lett, hogy az önelégültség téveszméi, a luxus 428