Kodolányi Gyula: A világfa ágain - Példa-kép (Budapest, 2021)
...költőnek lenni nem azt jelenti, hogy szép verseket közlök a sajtóban hetente vagy havonta - költőnek lenni létforma. Az a meditatív létforma, ami legsajátabbul az enyém, és amiben az a legfontosabb, hogy minden lehetséges pillanatban, amikor eszmélek, a leggazdagabban éljem át a lét teljességét, számomra ez a lényege a költői létnek. Gondolkodói stílus és az ezzel járó életforma, ami abszolút nem életidegen egyébként, sőt azt gondolom, hogy beletartozik ebbe az is, hogy az élet apró dolgaiban is érezzük meg a teljességet a természettől kezdve a családig. Nagyon szerettem a gyerekekkel lenni, átélni azt, amit a kisgyermek ad a felnőttnek, és azt is, amit én adhatok neki. De gondolok az egyszerű, szép tárgyak szeretetére is, a népművészeti alkotásoktól kezdve a szép üvegtárgyakig, amit különösen a feleségem szeret - a kék üvegeket. De a szép kagylók és kőzetek, az emberi kéz által megformált gyönyörű asztalosmunkák - ez mind fontos nekem az életben. " (Részlet a kötetből) Azt gondolom, a könyvek visszaszorításával olyan emlékezetvesztésbe zuhanhat a világ, mint a Római Birodalom bukása után. Elegendő egy digitális világkatasztrófa, amelyben minden elektronikus memória kitörlődik. Lehetetlen? Minél nagyobb és bonyolultabb egy rendszer, annál sérülékenyebb. De történhet ez békés úton is folyamatosan. Csak a könyvolvasás szokását kell elsorvasztani. Diszlexiássá nyilvánítani mindenkit, hogy a „hosszú” szövegeket ki lehessen dobni a „kánonból”. Mindezek ellenére Ottliknak azt a mondatát idézném fel ismét [...], miszerint az élet mégis sokkal nagyszabásúbb dolog, mint amilyennek látszik. Ennek tudatában élek, s nem vagyok hajlandó kétségbeesésben tölteni az életemet. A derű, a harmónia a kulcsszó. Természetesen a derű kiküzdött dolog. A belső harmóniára kell törekednünk ösztönösen, és meg is lehet valósítani, benső világunk viharai közt is. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit el tudunk érni az életben. (Részlet a kötetből) Nap Kiadó