Kodolányi Gyula: Szóló hangra. Esszék, beszélgetések - Magyar esszék (Budapest, 2012)
Versekről
A harmadik, hasonlóan röviden említendő motívuma a versnek az, amikor a fentebb taglalt látomás az Időről a harmadik részben hirtelen történelemszemléletté alakul, s a Duna-táj népeinek együttéléséről, megbékéléséről beszél - mert hisz ugyanannak a tér-idő folyamnak vagyunk mindnyájan egymásnak feszülő-simuló részesei. Ennek megértetése volna, mondja a költő, „a mi munkánk, és nem is kevés”. (Engem a mondatban az a természetesség is elbűvöl, amellyel a beszélt nyelvet merészen idéző mondatszerkezet épül a meglehetősen míves versformába.) A versnek ez az aktuális gondolata a Duna-völgyi testvériségről, csaknem a teljes harmadik része, akár egy odarajzolt farkincának, toldaléknak is tűnhetne a vers feltételezett logikai diagramján - avagy azt is mondhatnánk, a vers gondolati halmazából a költő egy sor más motívumot emelhetett volna még ki ugyanennyi indokoltsággal, ha csak „logikailag” vizsgáljuk a verset. De hát a líra - ilyen logika. Valóban, ez a vers az érett József Attila világlátomásának a legteljesebb, és képeiben, szavaiban legemlékezetesebb megformálása. Vers a világról és a lélekről - vers a versről. A vers másféle logikájáról, amely József Attila kimondatlan hite szerint a legteljesebb képet tudja adni az emberi létezés „logikájáról”. És amint láttuk, ez a logika transzcendens és misztikus is. Bizonyos, hogy ezért is lett legnagyobb folyóversünk A Dunánál. Máig felülmúlatlan, élő és megkerülhetetlen. Amikor kontemplativ Duna-parti verset írtam 1995-ben, magam is éreztem bujkáló jelenlétét a soraim mögött: az inspiráció pillanatában sok olyan archetipikus képzet bukkant fel bennem önkéntelenül, amilyen A Dunánálban szerepel, pedig - úgy hittem - eszembe se jutott akkor a József Attila-vers. Inkább, jelek halásza, vízparton elülnék, vonagló tajtékban üzenetre lesnék. Nosztalgia Duna-partján? Örök, zöld réten? Ülök csikkek, flakonok közt, piknikszemétben. , , , ,, . (Jelek halasza) 169