Lakatos András (szerk.): A napsütötte sáv. Petri György emlékezete - Emlékezet (Budapest, 2000)
Demi sec
Dokumentációs Osztályán, ahol korrektor voltam, a KGST-ülések belső kiadványaiban kellett a nyomdahibákat kijavítanom. De hát munka rendkívül kevés volt, úgyhogy a fizetésemért, az ezernégyszáz forintéit precízen nem csináltam semmit.- Ezeken a munkahelyeken szerettek a kollégáid? Én azt hiszem, hogy minden közegben és minden réteggel szót tudtál és tudsz érteni. S ha így van, mi ez az odafordulni tudás benned? Szerepkészség? Empátia?- Igen, szerettek. Egyébként nem hiszem, hogy ez szerepkészség volna bennem. Sőt énbelőlem éppenséggel az értelmiségi, az irodalmár szereptudat hiányzik. Úgy gondolom, nincs ebben semmi álszerénység, hogy egyszerűen és elsősorban egy ember vagyok, valamilyen magánszemély. És éppenséggel a szereptudatba nem tudom magam beleélni, tehát nem azzal szoktam ébredni, hogy én egy költő vagyok, értelmiségi vagyok, ahogy arra sem szoktam gondolni, hogy magyar vagyok. Szerintem reggelente normális ember nem gondol ilyesmiket. Azt tartom társadalmi patológiának, ha valakiben ilyen szereptudat kialakul.- Említetted a tudást. Költészetet, úgy értem, hogy verstant, költészettudományt is tanultál abban az időben?- Később, amikor már gyakorló költő voltam, akkor kíváncsiságból elolvastam verstanokat, de annak sose tulajdonítottam jelentőséget, hogy, mint egy növényhatározóval, egy versformát azonosítani tudjak. Szerintem az embernek vagy van egy ilyen belső hallása, vagy nincs. Ezt lehetetlen tanulni. Viszont rengeteg verset olvastam, amikor még jó volt a memóriám, rengeteget tudtam kívülről is, Pilinszkyt, több ezer sort József Attilától. Nagyon sokáig József Attila abszolút vonzásában éltem, Ady később vált élményemmé. Radnótit, Kosztolányit, Tóth Árpádot olvastam, nagyon hatottak rám a francia szimbolisták, Baudelaire elsősorban. De a legerősebb és a legnyomasztóbb a József Attila-hatás volt. Ugyanakkor József Attila egy ilyen normatív költő volt, a kultúrpolitika szempontjából is. Nem véletlen, hogy mikor a már saját verseimnek érzett Magyarázatok...-at írtam, akkor első ÉS-béli nyilatkozatomban szükségesnek tartottam, hogy „leszámoljak” József Attilával. Azt mondtam, hogy József Attila folytathatatlan hagyomány, nem a kezdete valaminek, hanem a Nyugat korszakának a betetőzése. Mint ahogy úgy gondolom, hogy József Attila művészileg alapvetően konzervatív költő volt. Nem véletlen az ingerült elutasítása - saját rövid avantgárd kalandozásai után - mondjuk Kassákkal szemben. Na most, az avantgárd énrám se hatott egyáltalán, bennem is inkább ingerültséget váltott ki, tudniillik zavart, hogy túl sok a program, és túl kevés a mű. Nem szeretem, ha előbb egy kiáltványt 71