Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Az inspirátor. Németh Andor, József Attila és az úgynevezett tiszta költészet
a legsikerültebb recenzió. Itt, a költőkkel való közvetlen érintkezésben fejti ki a kritikus hivatását s tisztjét a legintenzívebben, mikor az alakulóban lévő müvek sorsát determinálja, mikor basáskodik” (A kritikus és a költő. A Toll, 1937. 2. sz., újraközölve: A szélén behajtva. Bp., 1973. 277-278.). Úgy vélem, Németh Andornak e szerepe, József Attila vonatkozásában két időszakban érvényesült igazán: az 1920-as évek második felében és a harmincas évek közepén. Hogy milyen irányban s hogyan motiválta a „kései”, már érett költőt, ma még csak sejthető: magam is csak fő vonásaiban, vázlatszerűen tudnék erről szólni. (Alighanem a Kafka-életmű s a franciákon átszűrt, „egzisztencializált” heideggeri kérdésföltevés közvetítése és erősítése írható számlájára.) A korábbi, a barátságot intellektuálisan megalapozó időszak azonban a részletkutatások nagyobb száma révén már ma is viszonylag jól leírható. S ha most ennél a korábbi periódusnál maradunk, az nemcsak a jobb előkészítettség, s így a kutató nagyobb könnyebbsége végett történik így: ez a korai inspiráció ugyanis nem pusztán időleges, alkalmi „hatás” volt - eredménye, az úgynevezett tiszta költészet elve, minden utóbb bekövetkező módosulás ellenére, József Attila egész későbbi költészetének is alapja, meghatározó beállítódása maradt. 2 Hogy a tiszta költészet, a poésie pure elve jelentősen alakította József Attila költészettel kapcsolatos fölfogását: elveit s költői gyakorlatát egyaránt, azt Tverdota György nagy erudícióval már igazolta (vö. például JATC 1/2: 37 skk.). Ő vette számba mindazokat a „nyomokat”, amelyek ez irányba mutatnak, s ő volt az, aki az ősmintát, a poésie pure körüli franciaországi fejleményeket is fölgöngyölítette, ismertté tette. Eredményei számunkra is megkerülhetetlenek. Az ő kutatásai nyomán tudjuk, hogy a „tiszta költészet” problematikája Franciaországban Henri Bremond abbé 1925. október 24-én tartott akadémiai előadásával (Discours sur le poésie pure) került a viták középpontjába (vö. JATC l/:39.). A vita a Nouvelles Littéraires-ben zajlott 1926 elejéig, majd az előadást és a vitát Robert Souza még 1926-ban könyv formában is közzétette, sőt ugyancsak 1926-ban még Bremond abbé újabb e tárgykörbe tartozó megnyilatkozása, Prière et poésie című 138