Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Az inspirátor. Németh Andor, József Attila és az úgynevezett tiszta költészet
bécsi, 1925 őszétől 1926 nyaráig tartó egyetemi éve alatt került sor. Némethnek azonban az Emlékiratokban van egy utalása, amelyből tudható, hogy az ő bécsi szerzői estjének éjszakáján kerültek igazán közel egymáshoz (A szélén behajtva. Bp., 1973. 621.). Mikor volt ez a szerzői est? Az Emlékiratok, évtizedek távolából már érthetően nem tudja megadni a pontos időpontot. A Diogenes egykorú híradása azonban lehetővé teszi az időpont meghatározását. Németh Andor szerzői estjéről a Diogenes 1926. április 24-i (az évi 9.) számában adott hírt: „A múlt szombaton este a Németh Andor szerzői estéje volt. Szinte ünneppé nőtt” (Diogenes, 1926. 9. sz. 17.). Ez a szombat április 17-e volt. A beszámolóból, amelyet névtelenül, de alighanem maga a szerkesztő, Fényes Samu írt, ismerjük az est programját is. Gáspár Endre és Kassák Lajos Némethről beszélt - az előbbi „esztétikai méltatását” adta, az utóbbi „pompás humoros jellemrajzát festette”. Bergman Teréz Némethnek Lovacska című versét szavalta el, Lorsi Ernő pedig az ünnepeltnek Seipelről írott „humoreszkjét” olvasta föl, németül. Maga Németh „Dante paródiaszerű rigmusokban az emigráns kávéházi fészek, az Atlantisz leírását” adta elő. Utána Fényes Samu és Kéri Pál beszélt, Zuckman Béla hegedült, Zuckmanné énekelt, Reinitz Béla pedig - saját kíséretében - Ady-dalokat énekelt. „A társaság java része hajnalig maradt együtt, néhány órára egy bécsi kávéház szuterénjében otthonra emlékeztető melegségben” (Diogenes, 1926. 9. sz. 18.). Ezen az irodalmi esten Németh szerint József Attila is jelen volt: „az egész emigráció kötelességének tartotta, hogy estémen részt vegyen. Utána nagy társasvacsora volt egy kedves kis vendéglőben, melyen rengeteg tósztot köszöntöttek fel rám, de én csak arra emlékszem, hogy József Attilával távoztam a vacsoráról, és hogy akkor reggelig beszélgettünk a régi Ferenc József pályaudvar környékén. Attila akkor fedte fel teljesen magát, mondotta el nekem minden problémáját, mesélte el nehéz fiatalságát, megaláztatásait és egyebeket. A végén sírva fakadt, mire én megcsókoltam, és igyekeztem megvigasztalni. Ettől fogva szinte naponta beállított hozzám, magával vitt Fényesékhez vagy máshova, többek között egy fiatal szlovák zongoraművésznőhöz, Arányi Babához. És persze sűrűn voltunk együtt Gáspáréknál is. Attila akkoriban ingadozott Erdélyi József és Kassák stílusa között. Igyekeztem meggyőzni arról, hogy a maisták versteóriája steril, és nem folytatható. Azt hiszem, jó tanácsot adtam neki” (SzB, 621.). 143