Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Németh Andor és analitikusa. A pszichoanalitikus gyakorlat - a páciens szemszögéből
neki a kérelmemet, amit hosszabb beszélgetés követett, amelynek során Rapaport azt mondta, hogy énrám is rám férne egy kis analízis, s ő szívesen elfogad páciensének” (Németh 1973. 649.). A fizetség kérdése ugyan némi gondot okozott, hiszen Némethnek ekkoriban sem volt pénze, de „Rapaport erre azt mondta, hogy rá fogok jönni, hogy ha a beteg valóban meg akar gyógyulni, akkor meg is tudja keresni a kezeléséhez szükséges összegeket. »- Ezen tehát ne gondolkozzam egyelőre.« Hiszen Attila is koldus, gondoltam, és lám, ő is összekaparja valahogy azt a kis pénzt, amit az orvosnak fizet. így hát belementem az alkuba, és azonnal megkezdtem az analízisbe járást” (Németh 1973. 649.). Mikor kezdődött ez az analízis? Az időpontot Németh Andor nem adja meg, de amennyire a rendelkezésünkre álló adatokból kikövetkeztethető, az analízis valamikor 1932 tavaszán kezdődhetett. Erre vall legalábbis, hogy 1. az Imago Kaiser Kafka-tanulmányát is tartalmazó száma 1932. februárjában József Attilánál volt kölcsönben (26-án levélben kérte, hogy küldjék utána Hódmezővásárhelyen maradt könyveit, így a Rapaporttól kölcsönkért 7/wago-példányt is [Lengyel 1996. 77.]). A költő olvasmányélményéről ezt követően számolhatott be Némethnek, s az Imago minden bizonnyal ezt követően került vissza Rapaporthoz, majd Rapaporttól Németh Andorhoz. 2. Némethnek az a novellája, amelyet az analízis során közösen elemeztek, A kegyszerkereskedő 1932. március 20-án jelent meg A Toliban. Azt ugyan nem tudjuk, hogy ez a novella az első, analízis során elemzett szöveg volt-e, de valószínűleg nem véletlen, hogy az analízisben önmagával szembesülő Némethben a szembesülésnek ez az élménye maradt meg. Úgy vélem tehát, ez az epizód is az 1932. tavaszi analíziskezdést valószínűsíti. Sajnos, ahogy a kezdést, az analízis befejezését is csak kikövetkeztetni tudjuk. Maga Németh csak annyit mond, hogy: „Majdnem két évig jártam Rapaport Samuhoz. E két esztendő során sok minden kiderült rólam. Sok mindent megtudtam, amit nem tudtam magamról.” (Németh 1973. 650.) Egy másik alkalommal körülbelül másfél évnyi analízisről beszél (Németh 1989. 83.). Mindebből, ha az analízis kezdetét jól határoztuk meg, az következik, hogy az analízis 1933 végéig, esetleg 1934 elejéig tarthatott. 180