Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Az inspirátor. Németh Andor, József Attila és az úgynevezett tiszta költészet
közkeletű vélekedésekkel — ezzel az elvvel érvel: „A »proletár művészet« ma »tiszta művészet«” (JAÖM 3:94.). Ezek az idézetek, amelyekre a minket érdeklő összefüggésben Tverdota György figyelt föl, két dolgot föltétlenül igazolnak. Az egyik: József Attila fejtegetéseiben csakugyan a poésie pure elve jelenik meg. A másik: ez az elv az alkalmazás során teljes természetességgel simul bele az érvelésbe, s válik egy saját, egyénített művészetbölcseleti konstrukció részévé, konstituáló elemévé. Azaz: csakugyan ott van József Attila gondolkodásában, de nem egyszerű, mechanikus átvételként, hanem kreatívan hasznosítva: továbbgondolva. A legfontosabb persze mégiscsak az, hogy a poésie pure elve a fiatal költő költészetében is tetten érhető. Nevezetes, az „igazi” József Attilát manifeszt módon először megjelenítő ciklusában, a Medáliákban már félreérthetetlenül ez az elv van érvényesítve. Azt követően pedig, minden váltás, átalakulás, fejlődés stb. ellenére, az így nyert tapasztalatok folyamatosan kimutathatók költői gyakorlatában. Ennek fölismerése és tudatosítása kétségkívül Tverdota György egyik nagy érdeme; értelmezéstörténeti konzekvenciái pedig messzire vezetnek. A tiszta költészet problematikája azonban mindezzel nem tekinthető lezártnak. Változatlanul nyitott ugyanis a kérdés: vajon a francia vita nyomonkövetésével, közvetlenül, avagy valamilyen közvetítéssel jutotte el az elv József Attilához? Úgy vélem, e látszólag csupán filológiai belügyként értelmezhető kérdéskör nem álkérdés: bolygatása már csak azért is indokolt, mert egyelőre két, egymással diametrálisan szemben álló válasz van forgalomban. Tverdota György úgy véli, „a költőnek [ti. József Attilának] aligha volt szüksége Németh Andor közvetítésére a »tömény vers«, az »abszolút költészet« elveinek elsajátításához, hiszen Párizsban bőven volt erre alkalma. Sokkal valószínűbb, hogy a barátságuk alapja éppen az volt, hogy eszmecseréik során kitűnt: az adott kérdésekről hasonlóan gondolkodnak” (JATC 1/2:45.). Szabolcsi Miklós viszont, aki maga sem „nyeretlen kétévese” volt a József Attilakutatásnak, éppen ellenkezőleg látta a dolgot: ő a Medáliákat „a »tiszta költészet« Németh Andor által közvetített ideálja legtökéletesebb megvalósulásának” tartotta (Szabolcsi Miklós: „Kemény a menny". József Attila élete és pályája 1927-1930. Bp., 1992. 274. vö. még 124., 169., idézi JATC 1/2:43. is). Igaz, adatszerű igazolás egyik álláspont mögött sincs, a választás közöttük egyelőre hit kérdése. Ám az átvétel közvet140