Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Az inspirátor. Németh Andor, József Attila és az úgynevezett tiszta költészet
len vagy közvetítéses módja melletti döntés egy mélyebben fekvő kérdéskört is szükségképpen mozgásba hoz. Azt tudniillik, hogy a poésie pure és az elv József Attila-i változata, „átvétele” milyen viszonyban van egymással, vagy másképpen fogalmazva: az átvett elv mindenben másolata-e a mintának? Ez pedig már jóval több, mint filológiai részletkérdés: a gondolkodástörténeti értelmezés lényegét érinti. Nem vitás ugyanis, hogy, mondjuk, Marx sok kötetre rúgó életműve és a költő életművében kimutatható „marxizmus” korántsem maradéktalanul azonosítható egymással: a divergens mozzanatok legalább annyira fontosak, mint az egyezések. Másképpen fogalmazva: az „átvételi” problémáknak a megnevezés azonosságával való elfedése akaratlanul is homogenizál, s így félrevezet. Egy átvételben nemcsak a minta és az átvett elv közötti kétségtelen azonosság a fontos, legalább annyira fontos az is, ami a kettőt elválasztja, megkülönbözteti egymástól. Azaz: az egymáshoz viszonyított különbségnek tétje van. A kérdés, hogy tudniillik Bremond abbé avagy Németh Andor közvetítette-e József Attilához azt a költészeteszményt, amelyet az ősminta alapján mint „tiszta költészet”-et lehet azonosítani, már csak ezért is megvizsgálandó. Az átvétel módjának valószínűsítésében ugyanis az átvétel személyes integrálásának folyamatára is vetül némi fény. S ez már a specifikusan József Attila-i beállítódás megismerhetőségét segíti elő. 3 Érdekes, s aligha jelentés nélküli tény, hogy a „tiszta költészet” problematikája Németh Andor interpretációiban bukkan föl a József Attilairodalomban. A Medáliákról szólva közös elveikről számolt be: „A közlés technikája a kifejtés, hirdettük, a költészeté a kifejezés. Valamennyiünk ideálja a komprimált vers volt, amelyben nem a költői van felhígítva, hanem melynek az élvezőben kell feloldódnia. Mert minden eleme tiszta poézis, még a betűk rendje és egymásutánja is. Egyelőre azonban 1927-ben vagyunk, a Medáliáknál. Ez az év az abszolút költészet éve József Attilánál, minden mellékcél és mellékgondolat nélkül” (KJA 2:1080.). Egy másik, a Beszélgetés a költészetről című esszéjében pedig 1947-ben szóvá tette József Attila költészetének úgynevezett mallarméi pillanatát: „József Attila máshogy indult, és máshogy végez141