Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Az inspirátor. Németh Andor, József Attila és az úgynevezett tiszta költészet
A számunkra most fontos mozzanat az utolsó mondatokban van kimondva. Bár Németh itt nem konkretizálja befolyása mibenlétét, de azt expressis verbis kimondja, hogy ekkoriban igenis tudatosan befolyásolta József Attila költői útkereséseit, orientációját. Méghozzá a „maistáktól”, az avantgárdtól távolította őt. De kérdés: milyen „versteóriát” ajánlhatott József Attila figyelmébe? Hogy nem az Erdélyi-szerű népdalos tradíciót javasolta, csaknem bizonyos. Sőt, általánosságban mozogva, az is kijelenthető, hogy a tanács, amit adott, csakis saját költészetfölfogásából, pontosabban az általa érzékelt és relevánsnak vélt tendenciákból fakadhatott. Itt azonban, mielőtt rekonstruálni próbálnánk befolyása mibenlétét, kicsit meg kell állnunk s tisztáznunk kell néhány dolgot. Az egyik: a Medáliákhoz vezető úton Németh két periódusban befolyásolhatta közvetlenül József Attilát. Először az 1926 áprilisától 1926 őszéig, József Attila Párizsba meneteléig tartó hónapokban, másodszor a Párizsból való visszatérést követően, 1927 őszétől. Az, hogy e két periódusban igen szoros volt a barátságuk, ténynek tekinthető - ezt olyan mozzanatok teszik érzékelhetővé (s egyben igazolják), mint hogy Némethet József Attila „cipelte” haza Bécsből, Pesten Németh már-már „hazajárt” a Lovag utcába, stb. S ezeknek az együttléteknek az egyik beszédtémája nyilvánvalóan a mindkettőjüket legjobban érdeklő téma, az irodalom, a „szakma” volt, erre Németh emlékezéseiben utal is. Az, hogy 1926 ősze és 1927 nyara között, amikor József Attila Franciaországban tartózkodott, leveleztek-e, nem tudjuk: levél mindenesetre ez időből nem maradt fönn, vagy lappang. Valószínű azonban, hogy — bár mindketten lusta, rossz levélírók voltak - néhány levélváltás mégis történt közöttük, csak ezek, mint annyi más dokumentum ez időből, elkallódtak. Pedig ha csakugyan voltak ilyenek, perdöntőek lehetnének szempontunkból is. Annyi mindenképpen bizonyos, ez az 1926 áprilisával kezdődő együttműködés időben egybeesik azzal a költészettörténeti periódussal, amelyről Tverdota György is beszél: ez az avantgárd föltartóztathatatlan bomlásának s az avantgárd „utánra” való készülődésnek volt az ideje. Mind Némethnek, mind József Attilának ezzel az útelágazás-szituációval kellett szembesülnie. (Még akkor is, ha tudjuk, József Attila Párizsban egy második vonalbeli francia avantgárd folyóirattal lépett alkalmi együttműködésre.) 144