Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)

Az inspirátor. Németh Andor, József Attila és az úgynevezett tiszta költészet

egy szuggesztív sor néha a népdalok megoldatlan hipnotizáló erejével süt a lélekre” (SzB, 171.)- „A szavakban van az értelmen túl is valami: nem szimbólum, hanem idéző erő, mágia” (SzB, 171.). Nem kétséges, ez a koncepció (két évvel a poesie pure franciaországi vitája előtt!) már voltaképpen a „tiszta költészet” teóriája. Hogy Né­meth milyen források alapján s mennyi saját invencióval alakította ki fölfogását, mellékes kérdés - valószínűleg ugyanazokból a francia iro­dalmi spekulációkból dolgozott ő is, mint majd az 1925-26-os francia vita résztvevői. A lényeg az, hogy itt készen állt egy teória, amelyet Jó­zsef Attila (mint a Diogenes-szerkesztő Fényes Samu egyik kedvence s mint emigráns körökben forgolódó „ifjú titán”) olvashatott is, élőszó­ban is hallhatott megalkotójától. S amely bizonyos, hogy szóba is kel­lett, hogy kerüljön közöttük. Méghozzá a személyes eszmecserék többlethozadékával megtetézve: amit ugyanis 1923 decemberében Németh megírt, azt utóbb, beszélgetéseik közben nyilván bővebben is kifejtette, magyarázta és „adatolta”, az esetleg fölmerülő kérdéseket pedig megválaszolta. Hogy Némethnek az „értelmetlen” versekről vallott fölfogása (Bre­­mond abbé esetleges közvetlen hatásától függetlenül is) mindenképpen alakította József Attila költészeteszményét, sőt explicit elveit is, azt kétségtelenné teszi néhány nagyon jellegzetes szövegközi utalás. Alig­ha lehet ugyanis véletlen, hogy „a polynésiai hadisten faszobra” (amelyet egyébként Hevesy Iván egyik könyvében látott [vö. JATC 1/2:205.]) költészetelméleti érvvé válik József Attilánál. Itt, vegyük észre, csak Németh Andornak „a furcsa néger faragványok”-ról vallott érve köszön vissza. Ugyanilyen szerepben említhető meg „az idéző erő: mágia” Németh Andor által középpontba állított, s utóbb József Attilától is vallott elve. Ennek az elvnek a jelenlétét s bizonyos, közvet­len forrásait persze már Tverdota György tisztázta (vö. JATC 1/2:205- 206.). Az elv mögötti költészetelméleti autoritást azonban - s ez a lé­nyeg! - mindenképpen a Németh által leírt „újabb” költői gyakorlat, s Németh versértő tekintélye adta meg. A folkloristák és nyelvészek, akikre mint az elvet igazoló dokumentációra Tverdota joggal hivatko­zik, „csak” szaktudományos megerősítést, igazolást jelenthettek az ifjú költő számára. Az, ami ezt az összefüggést számára igazán fontossá tette, a Németh által leírt új versteória volt, s minden ezt megerősítő 149

Next