Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Németh Andor, Koestler Artúr, József Attila. A találkozások csomópontja: 1933 nyara
sem tudva, Koestler is, József Attila élettársa, Szántó Judit is egybehangzóan állítja. Egy A boldogság nyitott könyv, tessék olvassák című versfogalmazványról a Petőfi Irodalmi Múzeum szakleltári lapjára 1954-ben Szántó Judit följegyezte: „J. A. az 1935-ben Bp.-en járt Koestler Artúr író kérésére akart egy modern operaszöveget írni a Drei Groschen mintájára, erre készült a versfogalmazvány.” (Idézi Stoll Béla, ÖV 3:199.) Koestler pedig 1954-ben, egy barátnőjének, Éva Zeiselnek ajándékozott József Attila-kötetébe bejegyezte a megajándékozott számára: „Kuriózum: az 580-dik oldali vers (Nem, nem igaz) egy én versemnek a fordítása (a németből)”. Majd, később Vezér Erzsébet tudakozódására válaszolva már - pontosabban - úgy fogalmazott, hogy József Attila önálló dalbetéteket írt neki (ÖV 3:199.). Ezek az állítások természetesen elnagyoltak, pontatlanok, magukon viselik az emlékezet működésének nyomait. Szántó Juditnál, szokás szerint az évszám nem stimmel, ő (mint Stoll Béla is megjegyzi: ÖV 3:199.) az évszámokra nagyon gyakran rosszul emlékezik, Koestlernél pedig némi nagyzolás figyelhető meg: József Attilát - dicsekedvén - saját fordítójának állítja be. Az persze nem tagadható, hogy Koestler olykor csakugyan írt verseket, a Gömöri Jenő szerkesztette Tűz című folyóiratban a húszas évek elején például két Ady-vers is, németül, az ő fordításában jelent meg. Elképzelhető tehát, hogy az Ultimátum első, német nyelvű verziójában is volt már valami dalbetét. Valószínűbb azonban, hogy a dalbetétek ötlete csak az Ultimátum „brechtesítése” során merült föl, a nagyobb közönségsiker érdekében. Akárhogy volt is, két dolog nyilvánvaló: József Attila - dalbetétek írójaként - bekapcsolódott a Koestler-darab átdolgozásába, s A boldogság nyitott könyv, tessék olvassák e munka keretében született meg. A vers ugyanis tematikailag is, hangvételét illetően is beleillik abba a cselekményvázlatba, amit a darabról Koestler Vezér Erzsébetnek elmondott, s bizonyos, hogy 1954-ben Koestler csak akkor tudhatott e vers (Szántó Judittól is megörökített) inspiráltságáról, ha ismerte, azaz ha József Attila megmutatta neki. Koestler és Szántó Judit egymástól független megnyilatkozása pedig a lényeget illetően egymást erősíti. Magáról a darabról, a szüzsé alapján, nem tanácsos túlzottan határozott kijelentéseket tenni; az ördög, tudjuk, éppen a részletekben lakik. Egy - óvatos - megállapítás azonban megkockáztatható. A darab, bármennyire fiktív, sőt utópikus összefüggésekben zajlik, s a sci-fi határán 200