Lengyel András: A törvény és az üdv metszéspontjában. Tanulmányok Német Andorról - Magyar esszék (Budapest, 2007)
Németh Andor, Koestler Artúr, József Attila. A találkozások csomópontja: 1933 nyara
jár - értelmezhető úgy, mint Koestler szovjetunióbeli élményeinek áttételes lenyomata. A Szovjetunió ugyanis a baloldali európai értelmiség számára egy nagy utópikus vízió megvalósítási kísérleteként létezett, s a sztizsé - összhangban Koestler friss negatív tapasztalataival - éppen e kísérlet sajátos, egyszerre megvalósuló és meghiúsuló eredményéről szól. Azt a beállítódást, azt a sajátos egyensúlyt, vagy inkább az egyensúlyból való kibillenést mutatja, amelyet Koestler életrajza is mutat. A hit az eljövendő boldog világban már megrendült, illúziószerűvé vált, de ez még nem járt együtt a vágyott cél föladásával, a politikai „elköteleződés” radikális fölszámolásával. S itt, ezen a ponton érdemes megfogalmazni egy problémát: vajon miről társaloghatott egymással a Szovjetunióból alig visszatért s ott negatív élményeket „szerző” Koestler, s az illegális párttagságát éppen ekkor megszakító, sőt - ha rövid időre is - egy önmagához mérten politikai kisiklásként értelmezhető kalandba, az úgynevezett Rátz Kálmán-epizódba bonyolódó József Attila? S ami legalább ennyire fontos: ezek az eszmecserék hogyan hathattak rájuk? József Attila sorsa, az illegális kommunista párttal való éles konfliktusa milyen irányba mozdíthatta el Koestler gondolkodását, s Koestler szovjetunióbeli tapasztalatai hogyan befolyásolták a költőt? Tudásunk mai szintjén persze e kérdések megválaszolhatatlanok, nincsenek erre vonatkozó forrásaink, ám maguk a kérdések ennek ellenére is élő, valódi kérdések. S hogy valóban folyt közöttük ilyesféle eszmecsere, az aligha vonható kétségbe. Magától Koestlertől tudható (erről A láthatatlan írásban szól), hogy Pesten az ő párttagságáról, amelyet még Németországban is konspirált, csak ketten tudtak: a régi barát, Németh Andor s József Attila. Márpedig ha így van, ez azt jelenti, eszmecseréik a „politika” körül (is) forogtak, s ha politizáltak, azt csak személyes tapasztalataik alapján tehették. József Attila verse, A boldogság nyitott könyv, tessék olvassák mindenesetre összhangban van a szüzsével, amelyet a darabról Koestler adott. Attitűdje is, hangulata is belesimul a kikövetkeztethető írói intencióba. Nyitott kérdés azonban, hogy ez az összhang József Attila részéről csak a fölkérőkhöz való közreműködői alkalmazkodás volt-e, azaz egy szerepbe való beleilleszkedés, avagy önmaga mentális állapotának, problémavilágának adekvát lenyomata? Versbeli önkifejezés? Hajlok arra, hogy mindkét feltevést - egyszerre — igaznak fogadjuk el. 201