Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)

A "vidéki" költő

töltöttek egy estét, s mindkét költő emléksorokat írt „Tömörkény szobrászának”, Papp Józsefnek. Juhász bejegyzése ez: „Papp József barátomnak egy szép, viharos este emlékére, amelyet részben Tö­mörkénynek, részben a jó bornak szenteltünk.” József Attila elő­ször, szerényen, csak ennyit írt az emléklapra: „Ugyanakkor, ugyan­ott József Attila”. Majd, nekibátorodva, esetleg a többiek kapacitá­­lásának engedve ő is hosszabb, poetikusabb szövegre is vállalko­zott: „Papp Jóska barátom-bátyámnak szeretettel ezeket a mámorta­­lan sorokat: Hiába beszélünk, szónokolunk emberiségről, magyar­ságról csillogó szívekkel - az eljövendő kristályvilág elsüllyed a borospoharakban (előre is), és a madarak meghalnak elcsüggedt fejünk fölött.” A Kékgolyó vendéglő, amely az Oskola és a Tömör­kény utca sarkán állott, Szőke Győző emlékezete szerint (Tiszatáj, 1962. 9) a Tömörkény Asztaltársaság törzshelye volt. Valószínű te­hát, hogy ez a november 1-jei együttlét is egy ilyen alkalom, egy asztaltársasági összejövetel volt. Ez - s Juhász Gyula személye - vonzhatta ide József Attilát is. A borozás ugyanis, mint az az idézett szövegek összevetéséből kitetszik, az alkoholtól általában is tartóz­kodó ifjú költő számára nem volt vonzó. Az ő sorai, mint hangsú­lyozta is, most is „mámortalanok”. Valószínűleg ezen a november 1-jei összejövetelen, esetleg egy­két nappal később született az az elhatározás, amelyről a Friss Hí­rek november 4-én számolt be Tömörkény István emlékezete cím­mel. Eszerint a Kékgolyó vendéglő tulajdonosa elhatározta Tömör­kény szobrának elkészíttetését, s az író nevét viselő új asztaltársaság azonnal adományokkal csatlakozott a tervhez. „Az adományozók sorát Juhász Gyula, a költő nyitotta meg, aki 100 000 koronát adott a szoboralapra. A következők a cigányzenészek (Berkes-banda) voltak, akik 10 000 koronával járultak a cél megvalósításához. Majd sorban a következő adomány folyt be: Papp József 50 000, Klucsik Ferenc 50 000, a szegedi önkéntes tűzoltótestület 100 000, Kovács Árpád 10 000, Terestyényi Gyula 10 000, Kormányos Ist­ván 10 000, József Attila 10 000, Szommer Endre 10 000, Sas Imre 10 000, Rozsnyay Nándor 10 000, Kassay József 20 000, Longi Ist­ván 10 000, Vetró Sándor 10 000, Paulusz Jenő 500 000, Halász 191

Next