Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)
A "vidéki" költő
megjelent, sem igen juthattak el József Attilához. Halála híre azonban nemcsak eljutott hozzá, de versírásra is késztette. Az írás azonban ezúttal nem ment könnyen. Bár mint a Szép Szó szerkesztője, fölfedezőjéről József Attila verssel akart megemlékezni folyóiratában, erejéből csak változatokra futotta -sa Szép Szóban nem ő búcsúztatta Juhász Gyulát. Ám a megszülető változatok, elsősorban a [7e öngyilkos...] című s annak sokban azonos másik változata, jelzik a megrendülést, amelyet a hír kiváltott belőle. Nem áltatta magát, tudta: „Mi rád most deszkát veretünk” (ÖV 2:370). Számára azonban Juhász változatlanul „példa” volt: „Te öngyilkos, micsoda példát / adtál nekünk, kik szeretünk! / Megnehezíted szerepünk” - olvasható például az egyik változat elején (ÖV 2:370). S egy másikban is így indít: „Még példát adsz?” (ÖV 2:370). Nem kétséges, ez a példaként fölfogott öngyilkosság legbelülről érintette, önmagával való szembenézésre késztette. Ám jellemző, hogy a megszülető versváltozatokból a legteljesebb, s mint vers, a legkidolgozottabb az a változat lett, amely voltaképp a „Mit mondjak most?” tanácstalanságát artikulálja, a Meghalt Juhász Gyula című (ÖV 2:369). Ezt, mint kapcsolatuk emlékművét, érdemes egészében idéznünk: Szól a telefon, fáj a hír, hogy megölted magad, barátom, hogy konokul fekszel az ágyon. A bolondok között se bírt szíved a sorssal. Sehol írt nem leltél arra, hogy ne fájjon a képzelt kín e földi tájon, mely békén nyitja, lám, a sírt. Mit mondjak most? Hogy ég veled? Hogy rég megölt a képzelet? Még nő szép szakállad s hajad. Fölmondjuk sok szép versedet. Mosdatnak most. Anyád sirat s társadtól jön egy sírirat. 208