Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)
A "vidéki" költő
A Szeged alatt hangja arra enged következtetni, hogy a döntő találkozás (s a közelebbi, érdemi összeismerkedés) ekkor, július második felében történt meg, s az a begyaloglás, amelyet az emlékezők általában későbbre szoktak helyezni, valójában ekkor következett be. Ez volt a döntő találkozás. Juhász Gyula azonban, a maga bajaival lévén elfoglalva, még most sem mindjárt lépett, az újabb érintkezést így változatlanul maga az iijú költő forszírozta. A személyesen már megismert Juhásznak levelet írt, mellékelte újabb verseit, majd augusztus 14-én megírta Szeged alatt című versét, s azt 18-án egy újabb levélben elküldte Szegedre Juhász Gyulának. (A kéziraton, a cím fölött, ott az ajánlás: Juhász Gyula bátyámnak nagy szeretettel [ÖV 1:73].) Juhász, bár rossz levélíró volt, valamikor a két levél megírása közötti időpontban végre válaszolt. Nevezetes válaszlevele, amelynek keltezése a napot sajnos nem adja meg, augusztus 17-én már József Attila kezében volt. Az iljú költő aznapi, József Etelkához írott levelében olvashatjuk: „A verselés és költészet terén igazán szép haladást tettem. Meglehet, hogy egy hónapon belül ott leszek a beérkezettek között. Lám, Ti nem írtatok, és Magyarország most élő költőinek legnagyobbikától - olvasd csak el! - kaptam levelet. A másolatot mellékelem” (JAVL 31). A lelkendezés jogos volt, Juhász Gyula levele (amely sajnos csak József Attila másolatában maradt fönt) csakugyan a legnagyobb reményekre jogosította föl a címzettet. Ezt (JAVL 29), mivel kettejük kapcsolatának ez az igazi sorsfordító mozzanata, érdemes egészében idéznünk: Kedves Attila Öcsém, levele és új versei nagyon megkaptak és meghatottak. Sok gondom és bajom mellett nem feledem és azon tűnődöm, hogyan kellene magát okosan és szépen fölfedezni. A Szegedben akartam először, de kilőtték alólam ezt a lovat azóta. Végre is arra az elhatározásra jutottam, hogy szép, meleg és hosszú cikket írok Magáról és poéziséről, valószínűleg a Magyarságba, esetleg a Világba, talán más, de olvasott, nagy pesti lapba, rövidesen. Hiszen igaz, maga még ráér-178