Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)
A "vidéki" költő
5. A makói Juhász-ünnepséggel a két költő viszonyában lezárult egy nagy, mondhatnánk fundamentális fejezet. Ami ezután következik, az jellegében már más, mint a fölfedezés története volt. Ám ezt követően egy ideig még nem azonos városban éltek, így a kapcsolattartásnak földrajzi korlátái voltak. De az együttműködés így is folyamatosnak tekinthető. 1923. november 25-én például a fiatal szegedi írók Igen-matinéján szerepeltek együtt. A rendezvényre, amely a pályájuk elején lévő fiatalokat, a „kócosokat” vonultatta föl, a szegedi színházban került sor. József Attila, bár a szó hagyományos értelmében még nem volt „szegedi”, szegedi kapcsolatai: Juhászhoz, Koroknay Józsefhez s itteni nemzedéktársaihoz való viszonya révén már szegedinek számított. Verseiből olvasott föl, például egyik legjobb akkori versét, a Megfáradt embert. Juhász Gyula, aki a bevezetőt tartotta, mint a fiatalok pártfogója, mint helyi tekintély volt jelen: ő adta a súlyt a matinénak (vö. Péter László: József Attila közöttünk. 1980. 50.). December elején Juhász Gyula Makón vendégeskedett, József Attila azonban akkor éppen Pesten tartózkodott. Nem találkoztak tehát, de - jellemző ez viszonyukra - az ifjú költő Pesten éppen mestere ügyeiben szorgoskodott. Mint Espersithez írott egyik ekkori leveléből (JAVL 45) tudjuk, a Táltos könyvkiadónál igyekezett közvetíteni Juhász tervezett könyvének kiadása érdekében, s ugyanakkor - egy véletlen lehetőségbe belekapaszkodva - „Gyula Bátyám” nyugdíjügyét is megpróbálta elrendezni: „Megtudandó - írta Espersitnek - és nékem okmányokkal igazolandó - és erről Juhász Gyulának nem szólandó - hogy ő, mármint Gyula Bátyám, meddig és mennyi ideig tanított, hol tanított utoljára és valami nyavalyás kis ok keresendő, amiért ő - tudomásom szerint - faképnél hagyta és szó nélkül az iskolát. Ha komoly az ok - hivatalos értelemben véve, mert néki komoly volt - annál jobb. Ha nincs erről okmány, akkor elég egyszerű elmondása is a dolgoknak. Ezt én akkor a Táltossal tudatom, és minthogy nékik a k.-minisztériummal nagyon jó összeköttetésük van, karácsonyra talán már megkaphatja a nyugdíját, esetleg visszamenőleg is.” Ez az akció jól jellemzi a fiatal József Attilát; terve mint ma már tudjuk, naiv és eredménytelen volt, a 188