Lengyel András (szerk.): Milyen volt. In memoriam Juhász Gyula - In memoriam (Budapest, 2009)
A "vidéki" költő
a listát a költő, egy másik menetben megrostálta. Azokat a verseket, amelyeket a föntiekben kurzív szedéssel adunk, a tartalomjegyzékben külön is kipipálta, megjelölte. Hogy ez a második - szűkítő - mérlegelés pontosan minek a jele, nem dönthető el. De nagy a valószínűsége, hogy vagy a legjobbaknak minősített versek kaptak kettős megjelölést, vagy azok, amelyeket Juhász költészetére a legjellemzőbbeknek vélt. így is, úgy is: ezek a versek azok, amelyek kijelölik József Attilának Juhász Gyula költészetéről alkotott képét. (Természetesen a válogatásból hiányolt négy verssel együtt.) Ha ezeket a kétszeresen megjelölt verseket elolvassuk, kétségtelenné válik, hogy József Attila egy jól körülhatárolható, markáns olvasatot ad. Válogatása azt a Juhász Gyulát állítja előtérbe, aki - a korai költészet esztéticista, „nyugatos” vonzalmaitól eltávolodva - a „vidéki” élet tapasztalatait artikulálja, amelyik tehát a népi mozgalom társadalomérzékelése felé mutat előre. Kétségtelen, ezek a versek valóban az életmű javához tartoznak, némelyike jellegzetes antológia-darabbá vált, s jelentőségüket a mai értelmezés is vallja. A válogatásnak azonban a minőségi szempontokon túl (vagy mellett) volt, lehetett egy jelentős személyes motivációja is. Minden jel szerint ezek voltak azok a versek, pontosabban a világ érzékelésének az e versekben megvalósult gyakorlata volt az, ami József Attila költészete szempontjából is igazán relevánsnak tekinthető. Baróti Dezső, aki az első kismonográfiát írta Juhászról, már 1933-ban észrevette és megírta, hogy Juhász Gyula verseinek egy csoportja (s ezek nagyjából-egészéből azonosak azzal a verscsoporttal, amelyet József Attila is megjelölt) a „nép nagy nyomorának hordozói”, s ezek „ezzel és az egyszerűség felé haladó hangjukkal a fiatal magyar líra útjai felé mutatnak (József, Illyés)” (Baróti Dezső: Juháasz Gyula. Szeged. 1933. 60). Úgy gondolom, Barátinak igaza van, s Juhász Gyula nemcsak a szakmát még tanuló diákköltőre, hanem az igazi hangját megtalált, érett József Attilára is hatott költészetének egyes törekvéseivel. Hogy valóban így van, s hogy ezt az érett költőre gyakorolt hatást érdemes volna részleteiben is föltárni, itt és most talán egyetlen példa is elégségesen igazolja. A Falusi hold, amely az első a kötet-206