Márkus Béla - Gróh Gáspár (szerk.): Kapaszkodás a megmaradásért. In memoriam Csoóri Sándor. Oktatási segédkönyv - In memoriam (Budapest, 2019)
Nappali hold
a zsidó-magyar viszonyról szóló megjegyzései kiváltó okának, hogy világlapok - tudomása szerint hazai forrásból - antiszemita rossz hírét keltették a hatalmon lévő politikai elitnek. „...a zsidóság sorsmeghatározta tulajdonságai csak addig jelentenek veszedelmet, amíg magyar öntudat, amelyhez alkalmazkodni lehet és kell, nincs.” Csoóri e kérdésben ott tart, ahol hatvan évvel ezelőtt Németh László, akinek különítményes cikkét (ebből idéztem a fenti mondatot) nemcsak gondolatilag követi, hanem a támadásokra adott válaszában önkéntelenül gesztusaiban és stilárisan is parodizálja. De Németh lehengerlő hatása máskülönben is oly mérvű Csoóri egész magyarság-, történelem- és kultúraszemléletében, s újabban (mivel nyíltabban, nem félig kimondva beszélhet Németh nagy témáiról) ez oly feltűnővé vált, hogy kései és inadekvát epigonizmusról kell beszélnünk. Németh élessége, szabatossága s látköre nélkül. A híg és mély kulturális megkülönböztetésének alkalmazását nem volt nehéz észlelni már teszem a Tenger és diólevele soraiban: „Magyarán szólva: a Kölcseyk zsenialitása gyakorta olyan kultúra talaján hajtott ki, amelyből a hazai ízeket megadó sók hiányoztak.” Most József Attiláig húzza tovább Németh vonalát. Józsefben — ellentétben az európaiságot és modern magyarságot összehangoló Babitscsal és Kosztolányival - „meghasadt valami”. (274.) Verseivel szemben tanulmányai elvontak. „Nehéz szívvel írom le, hogy inkább német észjárást követnek, mint magyart. Hegelhez, Feuerbachhoz, Marxhoz és Freudhoz igazodnak.” S ennek oka nem nyelvi ösztöne, hanem baloldali vonzalmai. A „marxizmusok nyelve, a szociológiák nyelve és a lélektanoké még József Attila »előmunkálatai« nyomán sem tudtak összeforrni a miénkkel. Közvetített bár európai gondolatot vagy vele ellentéteset: ázsiait nyelvünk természetétől idegen szerpentineken kanyargott fölfelé”. E rendkívüli horderejű, a József Attila-revíziót kezdeményező mondatok után megint a jellegzetes relativizáló-szubjektivizáló, a jóakarat felkeltését szolgáló bukolikus zárlat: „Hogy az egresbokrok közeléből hogy jutottam ide, magam se tudom. A nyelvről való töprengés akkor sem haszontalan egy írónak, ha csupán maga okul belőle.” (275.) 274