Medvigy Endre (szerk.): Anyám balladát táncol. In memoriam Sinka István - In memoriam (Budapest, 1999)
Végy karodra, idő
Milyen a szerelem a puszta mélytengeri világban? A bennszülöttek között? Sinka költői világa egyébként is a népdaloké; lehetetlen hát nem emlékeztetni a magyar népdal őszinte és tiszte erotikájára: a harmatra, mely a virágra száll, a kék ibolya tövére, a cinegemadárra, az egymás ölében játszó két szerelmesre, miközben „egyik nézi a Tiszában a fehér habot, a másik meg fenn az égen a ragyogó csillagot”. Sinka szerelmi költészetének ez az ága a megemelt népköltészet: lélek és test, érzelem és erotika egyetlen elválaszthatatlan és oszthatatlan egység. Bődi Mariska, Oh emlék, óh, kék sirályom, Tündértánc, Virágbomlás - ezek a szerelmek nem Mondscheinpartyk, nem Werther keservei, nem pszichológiai keresztrejtvények. S emlékszem: Rojt mezején egy szélhányta szőke boglyába Ilont biz én belecsaltam. Ám bizonyságok ezek a versek arról is, hogy a népiség nem obszcenitás. Az állatnak nincs szemérme, mert nincs kultúrája. A szemérem kitüntetetten az emberi kultúra terméke. Nos, a természetes emberi szemérem megőrzésével kimondani mindent: ez a művészet. Tizennyolc éves koromban az emberi nyelv és lélek két fenséges monumentumát őriztem bensőmben, mint a szerelem tökéletes kortársi kifejezéseit: József Attila Ódáját és Sinka István Bődi Mariskáját. Ám a lényeges különbség az első pillanatban feltűnt a kettő között. József Attilában még lobog a szerelem, amikor a verset írja, viszi a vonat, és csendes hívó szaváról álmodik annak, aki felé űzi a vágy. Sinka elbeszél valamit, ami már megtörtént. S valóban: Sinka ifjúkori szerelmei mind emlékként jelennek meg a versekben. Emlék Bődi Mariska, emlék a kospásztorlány ködkék szoknyában, emlék - bár elevenen él még akkor is, amikor az érzelem már Enához köt - a román Véta Aruzsán, emlék Katona Zsuzsi, aki eltűnik, amikor Éna veszi át az uralmat a lélek birodalmában. Sinkának sámáni hatalma van mindenből, szerelemből is, balladát és mitológiát csinálni. A lányok hajlongva eltűnnek a múlt tengerében, a kospásztorlány „nagy kosai előtt ködkék szoknyájában átsírja az időt”. Mintha Isten nem engedne neki mást, csak emléket és mítoszt; a valóság mindig szertefoszlik. Papp Piroskát betegség viszi el, Péczely Kata kilép a költő életéből. 263