Medvigy Endre (szerk.): Magányos csillag. In memoriam Erdélyi József - In memoriam (Budapest, 2006)
Visszatérés
Tényeket meg nem történtté azonban az idő sem tesz, legfeljebb múlásával enyhíti a következményeket. „Szörnyű büntetése” volt a gyengeségért, az indulatért és a körülményekért. Vezekelhet egy élete delén túllévő magyar költő megrázóbban, mint akit három évi szabadságvesztésre és tízévi hallgatásra eléltek? Az utolsó szó jogán verset olvasott fel: „Már én csak így jubilálok, / hogy bíróság elé állok, / szerencsétlen életemmel, / magyar költő, szegény ember”. Az ítélethirdetés napján éppen ötvenesztendős volt. * Az első világháború végén a magyar költészet a „nyugtalanság völgyébe” került. Ez a Babits verseskötet jellemzi talán legtalálóbban az állapotot. Lelkileg, szellemileg, világnézetileg zavar és nyugtalanság lett úrrá az írókon. Nemcsak a belső világ háborgott, felbomlottak a formák is. A nagy világrengés után az írók keresték önmagukat. Fesztelenebb, közvetlenebb, szabadabb módon akartak szólni az olvasóhoz, modern nyelven s úgy érezték, hogy ebben akadályoz a rím és ritmus szokványos eszköze. Ez időben Babitsot és Kosztolányit is beleértve, mindenki szabad verset írt, a „formátlan forma” valóságos diadalt ült. Kassákék például - a német és francia expresszionizmus hatására - külön iskolát teremtettek, ők importálták hazánkba a technika költészetét, a „lokomotívok felett való kényszeredett örvendezést”, ahogy Szerb Antal jellemezte. A már ismét kötött formában verselő József Attilát, tudjuk, Kassák alig engedte asztalához ülni, annyira törvénnyé vált, hogy a régi formáknak végleg befellegzett. Mire „indulhatott fel” az a fiatal írógárda, amely az első Nyugatnemzedék mögött már ott sarjadzott az irodalmi életben? Mi tartotta össze ezeket a fiatal költőket, akik jelentőségükben talán kortárselődeiket is túlszárnyalták? Mindenekelőtt helyzetük azonossága. Bárhonnan is jöttek, hamar tapasztalhatták, hogy a kor irodalmi szótára kimerült, a verselés rendje megbomlott s csak új utak és ösvények keresésével biztosíthatják a magyar költészet nagy vonalának folyamatosságát és benne a saját művészetüket. Súlyos örökség nyomta vállukat s ezt úgy kellett megtartaniok, hogy külön érdemmel és új szerzéssel legyenek örökösök. A költészet.fejlődésének is megvannak a saját törvényei. Aki érdem nélkül ül be a nagy vagyonba, az legfeljebb tékozol és mind apróbb pénzzel fizet. A húszas évek irodalmában már ott tornyosult Ady gazdag hagyatéka és közvetlenül mellette Babits egyre növekvő tekintélye. A káprázat bénítólag hatott: hogyanjelentkezzenek és miként szóljanak a jogért, hogy szájuk és hangjuk a közös beszéd ellenére a sajátjuk maradjon? 296