Monostori Imre: Kéve és kereszt. Kritikai rajzok - Magyar esszék (2020, Budapest)
Csoóri Sándor legerősebb szellemi kötődései. Illyés Gyula és Németh László
S ezen a ponton megfogalmazhatjuk, kimondhatjuk, hogy Csoóri Sándor Illyés Gyulában a magyar szellemiség történetének reinkarnációját látja. Személyiségében, lelki habitusában, szellemiségében, gondolkodásában, reflexeiben, az „otthon”tudat sugallásában, nyughatatlan nyugalmában, „vizsgáztató szemvillanásai”-ban. Talán ezért is oly vonzó a számára Illyés mint a nemzeti érték, illetőleg mint a nemzeti érzés és nemzeti tudat mibenlétének és gyakorlásának szellemi iskolája. (S talán ugyanezzel az attitűddel magyarázható az a különösnek mondható tény is, hogy Illyés szépírói munkásságáról, műveinek csak irodalmi súlyáról, esztétikai minőségéről feltűnően kevés található a róla szóló Csoóri-írásokban.) Nemzetszemléletének legjelentősebb - mondhatni: korszakváltó - újdonságát abban látja, hogy (József Attilával egyetemben) szakít a korábbi - főképpen 19. századi - „s nem leié honját a hazában” felfogással. Helyébe az újjáteremtésre, az értelmes rend megteremtésére sarkall. A „hamleti” merengés helyére - de legalábbis mellé - a „fortinbrasi” praktikus racionalizmust helyezi. Centrális helyre kerül ebben a felfogásban a munka, „a pokoli, a gyalázatos, a reszkettető, a halhatatlan munka”. (A kötés rejtélye, 1972.) A fenti expozíciókból szinte természetszerűleg következik, hogy Csoóri Sándor Illyés Gyula-képének logikája alapján ő a magyar irodalom erkölcsi jogfolytonosságának első számú biztosítója. Amire azért van nagy szükség, mert - miként írja - „az igazmondás hagyománya legszívósabban továbbra is az irodalomban él, másrészt azért, mert a nemzet érzelemhagyatéka is ott él”. (Illyés Gyula köszöntése, 1982.) A magyar történelem sajátossága - folytatja Csoóri hogy a nagy politikusok mellett „mindig kiválasztódott egy-egy nagy tekintélyű író, aki kimondva-kimondatlanul a nemzet »erkölcsi kormányzója« lett. Az utolsó évtizedekben Illyés Gyulának kellett vállalnia ezt a szerepet.” Halálával legalább két évszázados korszak zárult le a magyar szellem történetében, hiszen ennek a szerepnek nincs többé 206