Monostori Imre: Kéve és kereszt. Kritikai rajzok - Magyar esszék (2020, Budapest)
Közelebb Nagy Gáspárhoz - I. A költő prózája
dések vállalása Hozzád teszi hasonlóvá a földi mértékkel vétő bűnöst is, még inkább azt, aki ártatlanul hozza az áldozatot.” Magát a versírást „íródeáki” foglalatosságnak tartja. „Mert miből születik a vers? Valaki ír a kezeddel. [...] Úgy gondolom, Isten megengedi, hogy írjak. Egy végtelen nagy szabadságon belül az ő kegyelmének köszönhetem, hogy írni tudok.” (Ld. továbbá a Valaki ír a kezeddel című versét.) * Az „alapvető költői hivatást” a képviseleti líra továbbéltetésében látta Nagy Gáspár. (A fogalmazása azonban nem kizáró: egyéb költői irányzatok létjogosultságát is elismeri.) A magyar költészet évszázadainak legmagasabb vonulatai ezt az elkötelezettséget hordozzák és hitelesítik. A jelenben élni, de mindig figyelni a múltra és fürkészni a jövőt. „Balassi Bálinttól József Attiláig ez volt a rend.” Ennek alapvetően morális és érzelmi okai vannak, a legfőbb talán az a sajátosság, hogy ha az ember sokáig hazugságban él, ő maga is elromlik, emberileg tönkremegy. S minthogy a történelmi és társadalmi hazugságok folytonosan újratermelődnek - tehetjük hozzá -, valószínűleg az ezzel kapcsolatos költészet is életképes marad, tovább él. Ennek a lírikusi világképnek egy további fontos összetevője az esztétikum és az etikum egy tőről fakadásának a tételezése. Többször visszatér ez a gondolatkör Nagy Gáspár vallomásaiban, így hát pontosít is: egy életműben hosszú távon nem lehetséges a kettő szétválasztása, esetleg csak ideig-óráig történhet meg az egymás elleni kijátszásuk. A költészetét illető ars poétikáját a kelet-közép-európai párhuzamok erősítették és formálták. „Fontos tudnunk, mit írnak a szomszédban, Közép-Európában, ahol nagyjából hasonló történelmet éltünk meg az elmúlt negyven esztendőben.” (Elsősorban lengyel, cseh és román költőtársak munkásságára figyelt.) Azt mondja, számára „a hasonló jegyek megtalálása is ugyanolyan 228