N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
V. "Éltem - és ebbe más is belehalt már"
lásban sohasem fukarkodott, de fullánkot, sebet nem szeretett ejteni: volt a természetében valami bámulatos tapintat, amely mindenkor simogatássá, tréfává tette a legélesebb kritikát is. A francia forradalom idején lett a polgárságé az udvarias formáknak, az emberek csiszolódott érintkezésének az a titokzatos kincse, amelyet mindaddig féltve őrzött a feudális osztály. József Attila, a magyar proletariátus legnagyobb költője, életének, embertársaival való bánásmódjának minden mozzanatával bizonyította, hogy a magatartás civilitásának áldása nem az uralkodó osztályoké, hanem az egész emberiségé. Méltó tanítványa volt ebben mestereinek, Lassallenak, Marxnak, Engelsnek: mert József Attila, a szocialista proletárköltő, úr volt, lelkében és társadalmi formáiban, úr a szó igazi, szép, torzítatlan értelmében. Úr volt öntudatosságában, baráti segítőkészségében, emberi jóságában: és úr volt modorában, tapintatában, megjelenésében. Egyike volt azoknak a nagy útmutatóknak, akik bevezetik a proletariátust nemcsak a müveit emberhez méltó életbe, hanem a művelt emberhez méltó magatartás alaki titkaiba is. Aki valóban lelkében hordja az emberi társadalom, az emberiesség dolgát - aki a jó, a szép iránt vágyódik —, akit vezére „bensőjéből vezérel” -, szóval aki humanista, az humanitását nemcsak az elvont eszmékre, nemcsak az elképzelt emberiségre alkalmazza. József Attila charme-ja, emberi és civilis tapintata, éppoly fontos, éppoly tökéletes kifejezése volt az ő rendezett világképének, mint verseinek kristályos formatisztasága. A forma: a rendnek, Attila istenített és transzcendentálisnak vallott rendjének méltó köntöse. A forma, a tiszta, csiszolt forma, úgy alakul ki az ő világában, mint a kristály az oldatban: a mai káoszból feltörő vágy ez a rend után. Verslábak a kristály facettái. Rím, élesen vágó rím a kristály szöglete. S ha van keménység - tán nyerseség - a verseiben, úgy az a gyémántkristály keménysége: a forma tökéletessége, az ember formavágya, s a természetnek szabályok - törvény és ész és szépség szabályai után való vágyakozása: Míg megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent. 330