N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
II. "én, József Attila, itt vagyok"
De így válik legnagyobb költőjévé is József Attila Csokonai és Petőfi óta a magyar dalnak, amely csak a nép szívében él ilyen tisztán és ilyen halhatatlan egyszerűséggel. Itt már elvesznek a határok nép és egyén között: a tartalom és forma ugyanaz, megújulva tartalomban és formában a korszerűség mindennél követelőbb és igazabb mértékegységében: a műalkotásban. (Lásd: Tiszta szívvel, Zúzmara, Hangya, Megfáradt ember, Táncba fognak, Sok gondom közt, Gyöngy, Áldalak búval, vigalommal, Ringató, Klárisok). Ez az a kollektivitás, amely egy-egy osztály nagyon is részleges kereteit szétrobbantva olyan teljességet ád, amely Kassákék ellenére is szociálisabb, kollektivebb s a nagy emberi közösség számára éppen ezért értékesebb és emberibb életet fejez ki amannál. József Attila Nincsen apám, se anyám c. kötetében megérkezett a nagy magyar költők sorába. Új Magyar Föld, 1930. január—február-március Az istenek halnak, az ember él E számunkban József Attila merészen tárgyilagos kritikáját adjuk Babits Mihály új verskötetéről. József Attila ezzel a Gyulai Pál óta nélkülözött tárgyi hozzászólással tüntetni kíván kritikánk kritikátlansága: a lélektanos játszadozás és a mondvacsinált tekintély előtt való szolgai elaljasodás ellen. Egyesek talán kíméletlennek találják majd, s már ezzel is elárulják szellemi fertőzöttségüket; mert a kíméletlen fogalma a költőt mint embert állítja a gondolat előterébe, márpedig a kritikust a magánember nem érdekelheti. Ehhez az érdeklődéshez néki csak mint magánembernek van joga. A művek elszakadnak írójuktól, magukért állnak helyt a maguk módján. József Attila álláspontja ez és mindenkié, aki a tisztaságot becsüli és megköveteli. A Toll, 1930. január 10. 102