N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
II. "én, József Attila, itt vagyok"
És még 1936 eleje sem múlhatott el megbotránkozás nélkül. A beteg Kosztolányi azzal a megnyugtató tudattal utazott el decemberben a Tátrába, hogy a kurátorok elfogadták javaslatát, miszerint a födíj ezúttal József Attilát illesse meg. Csakhogy nov. 25-én A Reggel című lapban megjelent József Attila Én nem tudtam című szonettje, Babits Mihálynak, hódolattal ajánlással, ez utóbbi az emlékezések szerint Kosztolányi nyomatékos ösztökélésre került a cím alá. A hónapokkal korábban leadott kézirat közzétételét állítólag a szerkesztőség időzítette ekkorra. Babits értesülve a hódoló ajánlásról, kényszerítve érezte magát arra, hogy megváltoztassa korábbi döntését. „Úgy érzem, éppen most nem adhatom ki a díjat József Attilának. Bizonyítékot szolgáltatnék önmagam ellen azok számára, akik állítják, hogy csak annak adok díjat, aki hódol nekem” - mondta. S mivel mégis segíteni akart a költőn, újra kisdíjat adott neki. Bármint ítéljük meg a döntés megváltoztatását, teljes mértékig érthető az a lesújtó hatás, amelyet a hír a Tátrából visszatérő Kosztolányira gyakorolt: „amikor megtudta, hogy József Attila nem kapott Baumgarten-díjat, könnyezni kezdett.” Fodor József, aki József Attilához hasonlóan kisdíjat kapott, önérzetes nyilatkozatban utasította vissza azt, költészetének lebecsülését látva benne: Nem vagyok harmadrendű költő! Basch Lóránt a költő megértő magatartásának tudja be, hogy ő Fodorral szemben elfogadta a kuratórium döntését, és a díjkiosztó ünnepségre is elment. Vágó Márta emlékezéséből tudjuk azonban, hogy erre a pozitív reakcióra az anyagi szükség szorította őt: „Attila elmondta, hogy kénytelen volt ugyanazt a legkisebb Baumgarten-díjat, amit Fodor József oly önérzetesen utasított vissza, elfogadni, hogy cipőtalpalását ki tudja fizetni, és hogy el tudjon költözni Judittól.” A díj 1937. januári elmaradása megkérdőjelezi Basch Lóránt magyarázkodásának hitelét. Vitathatatlan, hogy a kuratórium magatartását még mindig az egykori pamflet utóhatása befolyásolta kedvezőtlenül. Kosztolányi, a pártfogó, elhunyt. A testület nem javasolta, a kurátorok nem érezték szükségét, hogy előzetesen sugallják a költő kiválasztásának kívánatos voltát. Amikor szavazásra került a sor, a hét testületi tag közül csak három szavazatot kapott. Pedig Babits előző évben ígéretet tett arra, hogy most majd fődíjban részesül. „Óriási feszültségben vártuk a Baumgarten-díj kiosztását — emlékezik Vágó Márta. - Fejtő és Tibor hangosan erősítgették, hogy A város peremén és A Dunánál után lehetetlen, hogy megint csak kisdíjat kapjon. Végre jött Attila: - Semmi! - Lehetetlen! - kiáltottuk mind. Attila halvány volt, de nyugodt, 109