N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
III. "Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak"
Dsida Jenő Döntsd a tőkét, ne siránkozz József Attila új versei József Attila fiatal költő. Amint verskötetének utolsó oldalán látom, már 1929-ben jelent meg verseskönyve. Sajnos, azt nem ismerem, s így József Attilát sem ismerem egészen: kétévi futásának grafikonját nem látom, abból előre következtetni nem tudok, s az összehasonlítás élvezetéről is le kell mondanom. De így is van valami tenyérjóslásszerű érdekesség, valami grafológus-izgalom abban, amint negyvenoldalas kis füzetét kezemben tartom és olvasok belőle. Az utolsó évek magyar verstermésében alig emlékszem vissza könyvre, mely ennyire lekötött volna: érdeklődő, mondhatnám, lelkes tetszésemet és egyszersmind heves ellenkezésemet ilyen mértékben hívta volna ki. Mert a József Attila verseit szeretni, vagy nem szeretni: ízlés dolga. El lehet képzelni jogos ellenérzést is ezekkel a versekkel szemben, valami kis fuldoklásfélét ebben az atmoszférában. A nincstelen csavargók szájas, zamatos, helyenként drasztikus beszéde a József Attila lírája. Mindent mer, mint a betyár, akitől semmit sem vehetnek el, s füleden gombnál életét sem becsüli többre. Lomha jobbágydörmögés, jóízű betyárság, szimplista elbúsongás kószál sorai között. Az Ady individuális önistenítésének nyoma sincs benne. A saját nagyságát, költői több-voltát egyetlen szóval sem akarja olvasóiba szuggerálni. Sőt akasztófahumorral figurázik saját magán, mint krumplit-evő paraszt vagy félszeg legátus. El akar törpülni, egynek a sok közé és személytelenül, a sokak hangján beszélni, mint a népköltészet. Egy-egy versén igaz művészet csillog. De csillogása nem a drágaköveké, hanem a fűvek reggeli harmatáé. A magyar költői nyelv fejlődésének két ágba szakadása csaknem egyidejű a magyar költészettel. De Kazinczy nyelvújításától kezdve egészen szembeszökő. Az egyik ág a magyar nyelv zamatos, erős, ősi törvényei szerint Ady-ig vezetett, kifejezve mindazt, ami csak képzettársításban, szóban, képben, fordulatban kisajátíthatatlanul, tősgyökeresen és lefordíthatatlanul magyar. A másik ág nyugat felé kanyargód s magába gyűjtötte a nyugati gondolkodás összes mellékfolyóit. Ennek a 134