N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
III. "Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak"
ragyogva hordozzák a költői érintkezési beszéd és etikett minden szabályát, és mégis hidegen hagynak, tán épp tökéletességük miatt. Mások megint épp eleganciájukkal és nemes tartózkodásukkal hatnak. Hányszor kétféle embernek kell a költőnek lennie, hogy megállja a helyét, amiről e kötetnek egyik legsikerültebb verse is beszél, ebben a különös világban, mely a bennszülötteknek is lépten-nyomon új és új meglepetéseket tartogat. József Attila bizonyos előre eltervelt fölkészültséggel és elhatározással lép a költészet világába, mint aki nagyon is tisztában van annak törvényeivel; ez az első, ami verseiben megzavar. Hogy tökéletes külsőre, makulátlan dallamosságra törekszik, ezt csak helyeselhetjük. Hogy egy lépést sem tesz anélkül, hogy valami szép költői képet ne csillogtasson, ez is csak javára válhat. Hasonlóan az a törekvése is, hogy minden versének igyekszik valami szociális, ha nem forradalmi nyilallást adni. Finom megfigyelőképességét is csak dicsérettel említhetjük, s mégis a kész vers olvastán azt kell megállapítanunk, hogy ez a sok jó törekvés nem váltja ki a tökéletes vers benyomását. A különböző értékek, ha nem is ütik, de feszélyezik egymást, elvonják egymástól a figyelmet s legfőképpen elvonják a figyelmet a lényegről, arról a bizonyos költői magról, mely az Ugyefogyott sorokat is tökéletes hatású verssé teszi. József Attila legtöbb versén azzal az érzéssel tűnődik el az olvasó, hogy - kitűnő tehetséggel lévén ismerkedése - a következő költemény bizonnyal nagyszerű lesz. Darabokban élveztem József Attila verseit. Elolvastam három-négy szakaszt, eddig elsőrendű, miért nem fejezted be itt? A következő szakaszok nem kezdenek ugyan új verset, de már nem tartoznak szervesen az első szakaszokhoz. Túl sokat markolsz, keveset fogsz. A költői tehetség megkíván bizonyos fokú más természetű tehetséget, a költői eszközök kezelésének tehetségét is, így elsősorban, feltétlenül nyelvészeti tehetséget. Megkívánhatja a lélekbúvár, a festő, a muzsikus, a szociológus és ki tudja, még milyen, szintén képzeletet és lelkesültséget feltételező szakmák iránt való tehetséget, de jaj a költőnek, aki sokféle hajlamai közt nem tud rendet tartani. József Attila verseiben a költői inspiráció állandó küzdelmet vív legalább még háromnégy féle inspirációval. Ha végül a költészet diadalmaskodik is, meglátszik rajta a küzdelem nyoma. De küzdelem folyik még a költői inspiráció egyes belső válfajai közt is. József Attila költői alaptermészete a csendes, kicsit eltűnődő szemlélődés, bizonyos fajta parnasszista festői hajlam, a meghitt részletek 156