N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
III. "Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak"
rója fel a baloldalnak: dogmatizmusát, a szellem alábecsülését, az értelmiségellenességet. A két költői pálya ebben a tekintetben is majdhogynem párhuzamos, több ponton érintkezik, így az 1933-as elágazásnál is. Igaz viszont, József Attila ezen korszakát (1930-33) nem egyszerűen a baloldaliság, hanem a kommunista párt osztályideológiája és taktikája határozta meg. A két költő kapcsolata nem függetleníthető költészetük kritikai megítélésétől, az irodalomban betöltött szerepüktől sem. A kortárs kritika biztos érzékkel jelöli ki helyüket: legtöbbször együtt említve, mint az új generáció legtehetségesebb költőivel számol velük. A teljesség igénye nélkül, a fontosabb kritikai megnyilatkozásokra figyelve, érdemes végigkövetni az értékelésnek ezt a vonulatát. Az 1928-as Baumgarten-díjból kimaradottak között említi együtt őket először egy „krónika”. Az alkalomszerű híradások után a 100% (1929. április) értékelésére érdemes figyelni. A Magyar Föld-est kapcsán elmarasztalja a lap az egész népi lírát, Erdélyit, Simon Andort, Illyés Gyulát („Mindegyike többel, mással tartozott volna származásának és képességének egyaránt”), de különösen József Attilát, mint aki segít kiirtani a proletárkultúrát. Ugyancsak a baloldal véleményét tolmácsolva, Forgács Antal is Illyésnek kedvez (Kortárs, 1930. március 20.): „József Attilával egyszerre szólal meg a magyar falu, a magyar nyomor másik nagy énekese, Illyés Gyula. De Illyés nem játékos, nem nyugodt és nem belenyugvó természet. A legdózsásabb magyar költő.” Az Előőrs (1930. január 21.) értékrendjét Féja Géza névsora mutatja. A legjobb fiatal költők ezek szerint a következők: „Erdélyi, Simon, József Attila, Illyés, Győry, Mécs, Bartalis, Varga Zsigmond”. Féja itt még nem tesz különbséget, pár hónappal később (Előőrs, 1930. aug. 30.) viszont egyértelműen József Attila mellett voksol. Az Osztályköltészet? című írásában - igaz, Babits ellenében és sajátos szempont alapján - Illyés fejére olvassa: „Ő akar mindenáron zsellér-proletár költő lenni.” Ezzel szemben Simon Andort és József Attilát mint feltétlen tehetséges költőt és igazán nem „osztálypoétát” ismeri el. A Döntsd a tőkét, ne siránkozz megjelenése után viszont visszavonja korábbi értékelését, s most Illyés kapja az elismerést, mint aki - Erdélyi mellett - a „nagyívű alkotás igényével barátkozik.” (Előőrs, 1931. május.) Féja álláspontját, s főleg színeváltozását persze nem elsősorban esztétikai indokok motiválták. Az Illyésnek kedvező baloldali értékelés a moszkvai platformtervezetben csúcsosodik ki. A „válságba jutott kispolgári intelligencia írói” közé sorolják (Háy Gyula és Kodolányi János mellett), „akik a proleta-185