N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
III. "Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak"
zettjének értékeit alábecsülő véleményeket. Önmaga „szerencséjét” azonban teljesen egyértelműen ítéli meg: „(s ez is szégyenem, hisz nem egyéb az ember-árulásnál)”. Az életkudarc szimbólumává válik a fájdalmasan önironikus „száraz kenyér” mint a siker eredménye. Az egyházi liturgia felemelő jelenetébe helyezve, az „isten testén való osztozás” megtisztulásában pedig különösen mély szomorúságot sugall az életminőség ilyen beszűkülése. Az Egy költőre nem Illyés-ellenes vádirat, még csak nem is a Szolga hangnemében megírt válasz. Kettejük sorsának régóta tudatosult különválását, s főleg saját sikertelenségét elemzi József Attila, ahogy más kései létösszegző verseiben is. Pedig - igaz, áttétellel - itt is utal az utolsó, már-már görög sorstragédiába illő szembenállásukra: a szerelmi vetélkedésre. Illyés Gyula a halálhír döbbenetében fogalmazott nekrológban így ír erről: „Kortársak, bajtársak, eszmetársak voltunk, s mégis, szinte kegyetlen szántszándékkal, mennyi kínzó ellentétet vetett közénk a sors; a legszörnyübbet, melyről még beszélni sem tudok, épp az utolsó esztendőben.” (Nyugat, 1937. december.) Illyés a Flóra-kapcsolatra utal, a József Attila által utolsó reményként megélt, és a Flóraversekben új világként ábrázolt segítő szerelemre. Kozmutza Flóra József Attilát 1937. február 20-án ismerte meg, Illyés Gyulát 1936 decemberében. Visszaemlékezésében hármójuk kapcsolatáról, a későbbi férjével való megismerkedés utáni időszakról írja: „Ez a kölcsönös rokonérzés, vonzódás Illyés Gyula és köztem nem múlt el. De a tilalom megduplázódott - [ti. Illyés ekkor még nem vált el első feleségétől: N. H. B.j -, amikor József Attilával lassanként kialakult a kapcsolatunk, s versei megjelentek.” Ezek a szelíden kérő, olykor esdeklő, olykor a Mária-himnuszok hangján rajongó versek arról adnak képet, mit jelentett a Flóra-szerelem József Attila számára. A versek ihletője, Kozmutza Flóra pedig így fogalmazza meg akkori (1937. október 16.) érzéseit: „Eddig is azt éreztem, hogy nemcsak a megbecsülés, az együttérzés, a szeretet köt Attilához, hanem a megmentésének a kísérlete is. De ez mégsem lett volna igazán áldozat, mert nagyon jól éreztem magam vele, és szoros kapcsolat sem fűzött senkihez. Most villan föl először, percekre - az a gondolat, hogy nem volna reménytelen talán Illyés Gyulával az összetartozásunk... De másoknak milyen szenvedés árán: én Attilához kötöm az életem, ő - [ti. Illyés Gyula: N. H. B.j nem hagyhatja el feleségét, nekünk kettőnknek találkozni sem szabad - ebben állapodtunk meg.” 192