N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
IV. "Akit szívedbe rejtesz / Öld, vagy csókold meg azt!"
revegyük a modernségét. Alapjában véve mi is Kassák előítéletével néztük, ha más értékeléssel is: a rímelés meg az ódon, azaz kötött formák használata nem lehet modern. Ez a líra nem volt olyan látványosan újszerű, mint az, amit Kassák ültetett át nyugatról. József Attila olyan lényegien új volt, hogy — nem első eset a világirodalom történetében — meg sem láttuk az újdonságát. Voltaképpen ebből eredt a legtöbb félreértés a költészete körül. A hidegség, amire nemcsak Illyés bírálata céloz, hanem Fenyő Lászlóé, Füst Miláné meg Németh Lászlóé is, ma nevetségesen hangzik József Attilával kapcsolatban - akkor nem hangzott úgy. Hiszen arra sem József Attila az első példa - és valószínűleg nem is az utolsó -, hogy az elemien kitörő újdonságot a keresettséggel, modorossággal, sőt, kiagyaltsággal tévesztik össze. József Attilának a szenvedélye is annyira új volt, hogy hozzá kellett szokni. Elsősorban közvetlenül politikai verseiben, amelyeknek felépítését nem egyedül Illyés érezte antipoétikusan ésszerűnek, sőt elméletinek. Senki sem sejtette azt, amit ő maga így fogalmazott meg később, Halász Gáborhoz írt levelében: „Én a proletárságot is formának látom, úgy a versben, mint a társadalmi életben, és ilyen értelemben élek motívumaival.” Ahhoz, hogy legracionálisabb versmondataiból is zsigerünkbe markoljon az értelmen túli fájdalom, sok időnek kellett még eltelni - bennem is. De hát igaz, ki nem döfött bele József Attilába? - kérdeztem fentebb. Nem tehettem volna fel a kérdést, ha magamat is bele nem foglalom. Igen, akaratlanul nekem is sikerült beledöfnöm. Holott, ha nem is tartottam akkora költőnek, mint például közvetlen barátaim közül Déry Tibor, akkor már a hívei közé tartoztam. A Külvárosi éj megjelenése után Szegi Pál felkért, írjak róla egy készülő folyóiratba, melynek ő lesz a szerkesztője. Abban az időben még nem vettem számításba, hogy sok folyóiratterv közül csak kevés valósul meg, és megírtam a recenziót. Azzal fejeztem be, hogy nincs ma költő, akit több érdeklődéssel olvasnék, és akitől nagyobb meglepetéseket várnék, mint József Attila.- Ön csakugyan ilyen nagy véleménnyel van róla? - kérdezte némi megütközéssel Szegi, mikor idáig ért az olvasásban. - Úgy látszik, egész nemzedékünkben őt tartja legtöbbre.- Igen, úgy látszik - feleltem, magam is meglepetve, mert csak ekkor ébredtem rá, hogy megfogalmazásomban valóban bennfoglaltatik ez a vélemény. 249