N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)

IV. "Akit szívedbe rejtesz / Öld, vagy csókold meg azt!"

- Kérem. Én híve vagyok a kritikai szabadságnak - mondta hidegen is, nagylelkűen is. - Lehozom. De nem hozta le, mert a lap nem indult meg. Ellenben megmutatta József Attilának, abban a hiszemben, hogy örömet szerez neki. Sajnos azonban cikkemben, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz, valamint a Külvá­rosi éj néhány, groteszkül népies verséről beszélve, ezt írtam - a cikk kézirata régen elveszett, de ez a mondata belém égett: „Ha Illyés pa­­rasztforradalmár-eszménye Dózsa György, József Attiláé ezekben a versekben Ludas Matyi lehetett.” Mentségemre: én Dózsa alakjára mindig nagy tisztelettel, de idegenül néztem, Ludas Matyi azonban ak­koriban legkedvesebb hőseim közé tartozott - és mindmáig az is ma­radt. És mégis, szégyenletesen balkezes mondat volt, nemcsak azért, mert vissza kellett volna emlékeznem találkozásunkra az Andrássy úton és az aránytalan ingerültségre, amit Illyés neve kiváltott belőle; hanem azért is, mert tudhattam volna: hiába húz az én szívem Lúdas Matyihoz, a köztudatban ez az összehasonlítás lefokozást jelent és ko­molytalanságot idéz - tehát éppen azt, ami a többi kritikából is sértette őt. Amint Szegi bűnbánóan hírül adta: József Attila mélységesen meg­­bántódott - én sokáig nem láttam be, miért. Azután már csak kevés szót váltottunk, azt is feszélyezetten. És itt megint meg kell állnom a nyomozásban, mielőtt visszavonha­tatlanul alkalmat adnék arra a helytelen, vagy legalábbis egyoldalú kö­vetkeztetésre, hogy József Attila volt a legfélreértettebb magyar költője a XX. századnak. Persze, csakugyan az volt - a kritikában. Másrészt azonban nem ismertem, és mindmáig nem ismerek költőt, akinek na­gyobb - pontosabban: igazibb - közönségsikere lett volna, mint neki. Mert ez nem felületesen mutatós dobogósiker volt, nem is csecsegő sznobok ünnepelték, akik olvasatlanul szajkózva fújják fel néha egy­­egy költő legendáját, mint a luftballont, hogy aztán ugyanolyan köny­­nyűszerrel elpuffantsák. József Attila sikere nem volt széles körű, de beható és közvetlen volt. Józsefvárosi és újpesti fiatal munkások, fiúk és lányok a mozgalomban és lipótvárosi garzonlakásokban kívülről tudták és önfeledten - nem szavalták - mormolták a verseit, kipirult arccal és majdnem-könnyes szemmel, nem hederítve a Társadalmi Szemle, sem a Nyugat kritikáira, és nemcsak a mozgalmiakat, hanem a későbbieket, a lélekelemzőket és a sötét fájdalomtól terheseket is. Az a fajta hatás volt ez, amit Babits bizonyosan megirigyelt volna, ha tud róla, mert hiszen költőfejedelmi magaslatáról titokban éppen a „szív küldi szívnek” sikerre vágyakozott; mint ahogy József Attila is e köz­250

Next