N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)

IV. "Akit szívedbe rejtesz / Öld, vagy csókold meg azt!"

felé irányuló vonzalma során - Sz. Gy.], náluk ő lett a győztes. Úgy látszik, most Attila.) [...] Ismeri azoknak a nőknek a sorsát - bizonyí­tásul ezt hozta föl -, akiket Attila valaha szeretett.” A személyt mindezek után nem nehéz azonosítani. Ugyanis Illyés Gyuláné könyvének első lapjain fölbukkan már „...Sándor Kálmán szerkesztő, író. József Attilát ez utóbbi hozta magával — váratlanul -, hogy csináljam meg vele az egyik akkor - és ma is - igen elterjedt pszichológiai vizsgálatot, a Rorschach-tesztet.” Sándor Kálmán neve szerepel József Attilának egyik, Flórához írott, s említett könyvében közreadott levelében is: „A múltkor beszélgettem a Sándor Kálmánnal, és tagadtam, hogy maga volna a Flóra. O meg erre, »nagy marha vagy te, hogy szerelmes vagy« - mondta, »nem használod ki a helyzete­ket«”. (Sándor Kálmán azonosítása egyébként nem is olyan nehéz mű­velet. Szabolcsi Miklós írja: „Pesti barátai közül felbukkan Párizsban Sándor Kálmán, az ifjú költő, akit Wallesz Luca udvarlói köréből is­mert. Sándor Kálmán, a lendületes nőhódító: Párizsban is nagyobb si­kerrel járt egy közös nőismerősünknél, Révay Éva iparművésznőnél.” Köztudott, hogy Szántó Judit elvált férje Szántó Gyula (írói nevén Hidas Antal) volt, s többek — köztük József Jolán és részben maga Szántó Judit - szerint is a féltékenység fel-felizzott József Attilában. Kevésbé ismert talán, hogy Szántó Judit József Attilát megelőző egyik élettársa Fenyő László költő volt, akivel ettől függetlenül is komoly konfliktusai voltak József Attilának. Szembeszökő, hogy valamennyi - egykori vagy aktuális - vetélytársa író, illetve költő; ez is belejátszhatott a Gyömrői-analízis során kialakult indulatáttételi pszichózis következtében létrejött, többek által fölemlített jelenetbe: József Attila kést fogott az analitikusnőre, akinek akkori vőlegénye Újvári László újságíró volt. Említettük első találkozását Flórával. Megismerkedésük eléggé szimptomatikus: a pszichológus Flóra a legismertebb pszichodiagnosz­­tikus tesztet, a Rorschach-tesztet csinálja meg József Attilával. Illetve csinálná: a tíz táblából álló teszt ötödik táblája után leáll. „...Én aján­lottam, hagyjuk abba — írja Illyés Gyuláné. - Eredménye megdöbben­tett, tehetségéhez képest annyira szokatlan tüneteket is mutatott.” A teszt egyes tábláinak ún. felszólító jellege akkortájt ugyan még nem volt egyértelműen tisztázott (egy évtizeddel később Mérei Ferenc tett erre briliáns kísérletet), alapjaiban azonban ismert volt. Ugyanis a kö­vetkező, hatodik tábla intim, szexuális vonatkozásokat ugrathat elő. „Felszólító jellege - írja e tábláról később Mérei - a személy szexuális helyzete, az én viszonya a szexualitáshoz.” Az előző, ötödik tábla pe-264

Next