N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
V. "Éltem - és ebbe más is belehalt már"
Veres Péter József Attila Aki dudás akar termi, Pokolra kell annak menni. Én József Attilát elég korán megismertem és felismertem, de sohsem írhattam és soha se beszélhettem róla. Nem oka senki, egyszerűen távol éltem mindig, és megelőztek mások, akik közelebb voltak hozzá. Még csak az az írásom se jelenhetett meg, amelyet a versei felszabadító hatásáról írtam. Volt egy idő ugyanis az életemben, amikor megvetettem a verseket, olcsó és haszontalan zöngicsélésnek éreztem minden költeményt. Csak a nyers valóság érdekelt és a magas gondolat. De az is csak akkor, ha értelmét adta a nyers valóságnak. Nem tudtam aztán honnan, egyszer a kezembe került József Attila két verseskönyve, a Nincsen apám, se anyám és a Döntsd a tőkét, ne siránkozz. Nem kell sokat beszélni róla: megfogott engem is, és viszszavezetett a költészet megbecsüléséhez. Az ő verseiben megtaláltam a nyers, igazi életet is és a magas gondolatot is, de úgy eggyéforrva, ahogyan soha egyetlen költő verseiben nem találtam addig. Megtaláltam azt a szépséget, amely nem ellenkezett az én szocialista világnézetemmel, sőt annak a lehető legtökéletesebb kifejezése volt. Nem nyugodtam hát addig, amíg személyesen meg nem ismertem. Sajnos, ritkán találkozhattunk. Én ritkán jöttem Pestre, s akkor se találkozhattunk mindig. De közöttünk soha semmi ellentét nem volt. Még csak árnyék sem borult közénk. Egymáson nem segíthettünk, mert mindegyikünk kócos szegény volt. Attilának még talán kevesebb és bizonytalanabb volt a kenyere, nekem meg több a gondom és felelősségem a nagy családdal. Én tehát József Attiláról most beszélek másodszor. Az első alkalom a balatonszárszói temetőben volt, de arról nem tudhat a világ. A református diákok kicsiny csoportja hívott ki pár évvel ezelőtt az Attila sírjához. Ez a szárszói temető, már akkor is mondtam: Magyarország jelképe és József Attila hányatott életének stílszerű befejezése. Elhagyatott, 382