N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
V. "Éltem - és ebbe más is belehalt már"
Még csak néhány vonást ehhez az arcképhez. Nem azért, hogy teljes és végleges legyen, hanem azért, hogy szélesebb távlatban láthassuk már most is Attilát. Amint mondottam, József Attila hívő lélek és cinizmus nélküli magyar ember volt. De József Attilának ezek a tulajdonságai csak azzal nyertek rendkívüli értéket, hogy József Attila elemi költő, született igazi költő volt. Külön tanulmányt kellene írni róla és példákkal kellene bizonyítani, hogy az az elemiség miben különbözik a tanult, akart költőiségtől s hogyan azonosulhat kivételes esetekben ez a kettő. Eddig ugyanis azt láttuk, hogy legnagyobb költőink elemi jelenségek, valóságos természeti tünemények, mert olyasmiket látnak meg és fejeznek ki, amiket a tanult eklektikus költők nemigen láthatnak meg. Igen, de hiányzik hozzá az intellektuális perspektívájuk, a magas értelmi távlat, s így hiányérzetünk marad a legszebb verseik után is. Ugyanilyen hiányérzetünk marad némely ekletikus költőnk szép, okos, de fáradt versei után is. Ebből sokan azt következtetik, hogy az igazi, a legmélyebb költő csak ösztönlény lehet, hogy a tanultság, a túlzott értelmi ellenőrzés, az ekletikus önkritika gátolja a költő igazi kifejlődését. József Attilánál ez a leegyszerűsítés is megbukik. O bebizonyította, hogy költői ösztön és ellenőrző értelem, intuíció és tudás nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező dialektikus ellentétek, amelyek az igazi nagy tehetségben együtt és egyszerre is megjelenhetnek. Mert az ő verseiben úgy azonosult a magas értelem a művészi ösztönösséggel, hogy ugyanazt mondhatom, mint az előbb, hogy szeretném látni azt az esztétikust, aki szétlúgozhatná a legjobb verseiben az összetevő elemeket. József Attila tehát megszenvedte nemcsak a művészet és a tendencia, nemcsak az alkotó egyén és a harcos közösség, nemcsak a művészi önérzet és a kegyelemkenyér, hanem az értelem és ösztön összecsapását is. Megszenvedte, de e szenvedésből nagy müvek, kristálytiszta írások születtek. Igaz, ő maga felőrlődött, belehalt. Most már hiába minden, nem segíthetünk rajta. Nem tehet hát egyebet az őt magáénak valló közösség, mint hogy őt megbecsüli és eszméit valóra váltja. Kelet Népe, 1942. május 1. 390