N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
V. "Éltem - és ebbe más is belehalt már"
anya, és kemény hajammal letörlöm csontjaidat, és ringatom / véremmel-mosott, izmoktól-nem-pántolt koponyádat, / és sírok és sírok és sírok, és csókolgatom / megemészthetetlen csontjaidat.” A kötődés, az igézettség — szárazabb szóval: a hatás - csupán ebben a (mintegy négy és félszáz sor terjedelmű) versben s az ugyanezen évekből való Karácsonyi ének József Attila sírjánál némileg egyszerűbb soraiban mutatkozik meg. Már a fiatal lírikus munkásságán is ott vannak a példaképhez kapcsolódás felületibb nyomai (például az Álmából fölsír a csecsemő zárásában, vagy a Könyörgés középszerért egyik sorpárjában: „Bennem a mindenség delel, / az űr csöndjével, fényivel”). Ennél lényegesen nagyobb figyelmet érdemel azonban A virágok hatalma című, 1955-ben különös figyelmet keltett, erőteljes fordulatot mutató kötetében közzétett Tanya az Alföldön című, nagyobb lélegzetű leíró költeménye. Juhász egy helyütt megfogalmazta azt a föltevését, hogy József Attila a Téli éjszakában A puszta, télen írójának akart versenytársává lenni - mi továbbvihetjük ennek a gondolatnak a vonalát: alighanem ilyesmit próbált tenni ő maga is, immár mindkettejükre visszatekintve. (Nem teljes sikerrel, de korántsem méltatlanként állva ki a próbára.) Túlságosan erősek azonban ekkor még számára a példaképhez kötődés szálai. (Egyébként majdnem teljesen azonos életkorukban írják szóban forgó költeményüket.) A „néma” földre „Szikrázva, sercegve, füstölögve” aláomló éjben különös egységek világlanak halványan elő, ismételten „üveg”-szerűnek mondott csillámló átláthatóságukkal (ismert eleme ez a József Attila-költészetnek), „gondok” terhét hordozva. Itt azonban „A részlet nem mutatja az egészet” - ám hasonló módon „A derengés alján ott az enyészet”. József Attila lágy körvonalú Falujának mítoszsága, tenyészetszerűsége („meleg vágyakozás”) és a Téli éjszaka egészet érzékeltetése - illetve ennek az egészigénynek a megfogalmazása - találkozik néha össze. A „csönd” és „az űr zaja” elientéteződik itt is, mint József Attilánál (ott: „Hallod-e, csont a csöndet? Összekoccannak a molekulák”). Ez a különös, kozmikus csönd lesz azután a gondolkodás színterévé, melyben „Az ember is csak sejti, túl az értelem határán, / hogy egy anyag a kutyatej s a márvány, / a bogarak merev szeme s a vér” (vö.: „nyitott szemmel érzem, hogy testként folytatódom, / nem a fűben, a fában, / hanem az egészben” - Alkalmi vers...). Ebben a különböző, egymással közvetlen kapcsolatokat nem mutató részeket tartalmazó nagyobb egészben - a tejútig táruló éj399