N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
V. "Éltem - és ebbe más is belehalt már"
említett József Attila-i versszerkezet-típusétól.) Sötét csend és óra egyet ütésének kontrasztjának mondhatni egymásba épülése („egyetlen óriás ütés a hold. Halálos csönd a magja” - Félmúlt) is alighanem József Attilánál lelheti meg a legközvetlenebb előzményét, az Eszmélet 8. darabjában. Akár a „csörömpöl”-ően ridegekké dermedt tárgyak egymástól is idegen halmazai (Apokrif illetve Fagy), a „törékeny”-nyé merevült „csend” (az Őszi vázlatban), vagy a titkok magukba zárására is alkalmas, hasonlóképpen merev kövek űrben megjelenésének kontrasztja („Bennem a múlt hull, mint a kő,/ az űrön által hangtalan”, illetve „zuhanunk, mint a kő / egyenesen és egyértelműen” - Reménytelenül, illetve Milyen felemás). A végletes elidegenedés halk szóval érzékeltetett világa - félelmetesen gyönyörű ridegsége - is szembeötlően közös. Az Éjféli fürdés-beli „időtlen sírás” (másutt ,,zokog”-ás) is mintha a kozmikus színtérre átvivő Egy kisgyerek sírbó\ hallatszanék át Pilinszky soraiba. A szemből „gazdátlan ág”-ként kicsüngő világ is, mintha „A semmi ágá”-ra szorult szív ellenpárja volna. A tárgyi-dologi viszonylatokbeli kiszolgáltatottság megfogalmazása költészetünkben általában József Attila és Pilinszky János munkásságában a legteljesebb értékű. * József Attila lírájában formálódott különböző elemek szívódtak föl - megannyi finom hajszálcsövön — költészetünk negyvenes-ötvenes években indult alakjai közül sokaknak az életművébe; reménytelen vállalkozás is lenne mindegyiknek a kimutatására vállalkozni. A későbbiek során azonban ezek már jobbára beolvadtak a más elemek sokaságából létrejött, újabb hatásoknak kitett verstermésekbe, s utóbb esetleg éppolyan közvetettséggel jutottak érvényre, amilyennel Tandori Dezső „folytatja” az Eszmélet tizedik egységét író József Attilát Egy talált tárgy megtisztítása című kötetében. A terjedelmi korlátok következtében ez is az eddigi hatásnyomozásokra fordított energiák megsokszorozásának itteni megkísérlése ellen szólhat. A számottevő, több irányba vezető fejlődéstörténeti szerep ténye - és ennek fontossága - így is egyértelműnek mondható, „csak” éppen módjának a vizsgálatát illetően akad még bőven tennivaló. * Nem esett azonban itt még érdemben szó egy másik viszonylatról: a saját nyelvi határainkon kívül létező tágabb összefüggésekről: a világ402