N. Horváth Béla, N. (szerk.): Eszmélet. In memoriam József Attila - In memoriam (Budapest, 2004)
II. "én, József Attila, itt vagyok"
nyelviségü szöveget kapunk. Rendezzük ezt a szöveget valahogy ép nyelvtani konstrukcióba, illesszünk be egy hiányzó állítmány helyébe ötletszerűen egy oda nem illő állítmányt, s a szellemi termékünk olyan lesz, mintha félálomban, spontánul hoztuk volna létre. Ennél az eljárásnál az elízió, a kihagyás az az alapművelet, ami az alkotó munka alapját képezi. József Attila tehát ezeket a „szabad” asszociációkat nem szabadon, hanem nagyon is nagy megfontoltsággal hozta létre. Ugyanahhoz az eredményhez szabad asszociációkkal és tudatos munkával is el lehet jutni. Egyáltalán nem mindegy, hogyan jutunk el az ilyen képekhez, mert itt két, egymástól lényeges kérdésekben eltérő költői törekvésről van szó. Tagadhatatlan, hogy József Attila Párizsban megismerkedett a szürrealizmussal. A bőr alatt halovány árnyék című verse ennek az ismeretségnek a legjellegzetesebb emléke. A francia modernségnek ez az irányzata nyilvánvalóan bátorító hatással volt képalkotásának, versszerkesztésének módjára, s nyomait valóban megtalálhatjuk a költő lehiggadt, zárt formájú verseiben is. Félő azonban, hogy a Medáliákkorszak József Attiláját nem érthetjük meg igazán, ha nem figyelünk fel arra, hogy a húszas évek végének felsorolt remekeiben sokkal kevésbé a szürrealizmus hatásával, mint egy azzal kortársi törekvés, a tiszta költészet befolyásával kell számolnunk. „Ezekben az években nagyjából már lezajlott a költői konvenciók háború utáni revíziója, az aktivisták és a szürrealisták kidolgozták - néha egészen a képtelenségig - elméletüket - kezdi a poésie pure irányáról írott fejtegetését a költőnek ekkoriban legérzékenyebb kritikusa, Németh Andor, az izmusoktól való elhatárolódással, majd így folytatja: - A számtalan költői iskola egy tételben egyezett meg: a költészet a szellem öncélú funkciója, ellentéte a közlésnek. Ezt a tételt József Attila is magáévá tette. Mint az egész költői front, Valérytől Tristan Tzaráig, ő is ki akarta küszöbölni verseiből a rezonírozó elemeket, a melldöngető szószátyárkodást, a giccses érzelgősséget s általában mindazt, amit a filiszter a régi értelemben vett költészet kifejező eszközeinek vélt. A közlés technikája a kifejtés, hirdettük, a költészeté a kifejezés. Valamennyiünk ideálja a komprimált vers volt, amelyben nem a költői van felhígítva, hanem amelynek az élvezőben kell feloldódnia. Mert minden eleme tiszta poézis, még a betűk rendje és egymásutánja is. Visszatekintve úgy látom, hogy ezt az eszményt egyedül József Attila tudta közülünk majdnem hiánytalanul megvalósítani.'” 75